bezár
 

zene

2026. 06. 23.
Négy egyetem lesz az 50. EFOTT házigazdája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy egyetem lesz az 50. EFOTT házigazdája Négy felsőoktatási intézmény - a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Pannon Egyetem és a Széchenyi István Egyetem - lesz a jubileumi, 50. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) házigazdája július 8. és 12. között Sukorón.

A fesztivált beharangozó keddi budapesti sajtóeseményen Lasztovicza Gábor főszervező elmondta: az idei EFOTT a jubileumról szól. Évek óta állandó koncepcióval várják az egyetemistákat, a fiatalokat és "az örök fiatalokat", idén pedig elindítják az EFOTT Kids programsorozatot, amelyekkel napközben kifejezetten a családokat szólítják meg. A fesztiváligazgató kiemelte: a tavalyihoz képest 60 százalékkal nőtt a jegyértékesítésük a jubileumi rendezvényre.

prae.hu

A házigazda egyetemek közül Lőrincz Gergő a győri Széchenyi István Egyetemről elmondta, ők a beléptetésnél várják a fesztiválozókat játékokkal, ajándékokkal. A veszprémi Pannon Egyetem részéről Kiss Nikoletta úgy fogalmazott: elhozzák a Balatont a Velencei-tóra. A 2023-as házigazda intézmény boros programokkal készül, és a Tudomány a kocsmában című ismeretterjesztő előadássorozatukat is bemutatják. Szücs Annamária az ELTE részéről kiemelte: intézményük már negyedszerre házigazda a fesztiválon, és idén a party sátor környékén várják a fesztiválozókat, többek közt egy kifejezetten az EFOTT-ra készült koktéllal. Timár Gigi hangsúlyozta: a BGE először lesz házigazda az idei EFOTT-on, amelyre strandi programokkal, valamint egy hallgatóik által készített sörrel készülnek.

Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke izgalmas fesztivált vár. Mint mondta, a négy házigazda egyetem extra lehetőséget nyújt arra, hogy a felsőoktatáson belül működő közösségeket bemutassák. Kurucz Sándor, a nyitónap többórás jubileumi műsorának rendezője azt mondta: táncosokkal, vizuális effektekkel egy különböző korszakokon átívelő időutazást láthatnak a nézők harminc előadóval.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a jubileumi produkcióban Presser Gábor, Lovasi András és Kiss Tibi a Csík Zenekar vendégeként lép színpadra, de látható lesz Korda György és Balázs Klári, Bereczki Zoltán, Fluor, Gáspár Laci, a Groovehouse, LL Junior, a TNT, az Animal Cannibals, Járai Márk, KKevin, T. Danny és a ValMar is. A jubileumi műsor zárásaként Mehringer Marcell új lemezéről ad elő néhány dalt. A keddi sajtóeseményre az énekes minikoncerttel is készült, de előtte elmondta, hogy három éve az első fellépése zenekarával éppen az EFOTT-on volt.

Az EFOTT-ot 1976-ban alapították, az első fesztivált a Pécs melletti Abaligeten tartották, utána folyamatosan vándorolt a rendezvény, míg 2015-ben letelepedett a Velencei-tónál.

Fotó: EFOTT

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik
Don Broco: Nightmare Tripping
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről

Más művészeti ágakról

irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 29. számáról
irodalom

Az Alföld 2026-os júliusi és a Jelenkor július-augusztusi lapszámáról
építészet

Az EDGE Fest építészeti és design fesztiválról
és Weöres melyik versét koppintotta róla?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés