film
Felavatták Fábri Zoltán, háromszoros Kossuth-díjas filmrendező szobrát születésének évfordulóján, csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Filmintézet épülete előtt.
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár az ünnepségen azt hangsúlyozta: Fábry Zoltán univerzális alkotó volt, akinek nagysága és emléke is kötelez bennünket, utódokat arra, hogy a magyar film ügyét a nemzeti kultúra legszentebb ügyei között tartsuk számon, és ebben a szellemben cselekedjünk.
Kiemelte, Fábry Zoltán a magyar filmtörténet egyik legjelentősebb alkotója, a 20. századi magyar társadalom és történelem erkölcsi kérdéseinek kivételesen érzékeny és utolérhetetlenül komplex ábrázolója volt.
Az ülő alakot formázó alkotás Ámmer Gergő szobrászművész munkája.
Fábri Zoltán 1917. október 15-én született. Pályája során 22 filmet rendezett, a legtöbbnek maga volt a forgatókönyvírója, sokszor díszlettervezője is. Alkotásai közé tartozik a Körhinta, Az ötödik pecsét, A Pál utcai fiúk, az Isten hozta, őrnagy úr! és a Hannibál tanár úr.
A kép forrása: port.hu, kultura.hu


