bezár
 

art&design

2018. 03. 19.
Szuszpenziók
A Budapest Art Week kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szuszpenziók A számos képzőművészeti helyszínt és eseményt, galériát és múzeumot egy hétre szoros hálózattá formáló Budapest Art Week idén immár saját, az esemény égisze alatt szervezett kiállítással is jelentkezik.

A Tesla loft-terében helyet kapó, Szuszpenziók című csoportos tárlat a művészeti hét tényleges és virtuális túráinak a kiindulópontja is szeretne lenni. 
A szuszpenzió manapság minden bizonnyal kémiai fogalomként ismert, a hétköznapokban leginkább talán a gyógyszerészetben, s olyan elegyet jelöl, amelyben a szilárd részek nem oldódnak fel folyékony közegükben, ez az alapja tehát a gyakran olvasható „használat előtt felrázandó” felszólításnak. A latin kifejezés viszont eredendően a felfüggeszt igére utal, a szó konkrét térbeli és időbeli értelmében, úgymint lógat, illetve megállít, s így átvitt értelemben a bizonytalan, kétes, várakozó álláspontot is jelöli, jogi használatában például az ítélkezés felfüggesztését, a zárójelbe tételt, vagy zenei használatban a hallás elvárásait megakasztó pillanatnyi hangzavart. Mi minden függesztődik és függesztődhet tehát fel egy kiállítótér műveinek egymással elegyedő, ám egymásban nem feloldódó közegében? Mi mindent akasztanak fel és meg? Az eredetileg a romantikus költészetre majd a történetmesélés minden formájára általánosan érvényesnek tartott, s így leggyakrabban a filmre és irodalomra alkalmazott kifejezés egy képzőművészeti kiállítás kapcsán tehát egyszerre hangzik felhívásnak és valami beválthatatlan ígéretnek: függesszük fel a fegyelmezett valóságképzeteinket, és ne higgyük azt se, hogy ez (maradéktalanul) lehetséges.

A Budapest Artweek további programjairól bővebb információ itt.

Szuszpenziók

Kiállító művészek: Ábel Tamás, Ádám Zsófia, Csontó Lajos, Erőss Ágost Koppány, Fabricius Anna, Ferenczy Zsolt, Gerber Pál, Győrffy László, Kerekes Gábor, Schmied Andi, Zékány Dia

A kiállítás megtekinthető a Budapest Artweek teljes ideje alatt. (2018. 04.17. és 22. között), a Teslában

Helyszín: Tesla Budapest, 1075 Budapest, Kazinczy utca 21./c

Kurátor: Kukla Krisztián

Forrás és további információ: itt

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Alex Garland: Polgárháború
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés