bezár
 

zene

2019. 02. 19.
Ismét David Bowie-emlékest az A38-on
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismét David Bowie-emlékest az A38-on Negyedszer rendeznek magyar zenészek estet David Bowie emlékére. A három éve elhunyt legendás brit zenész dalai február 20-án szerdán hangzanak el az újbudai A38 hajón.

Az idei koncert annak a sorozatnak a második állomása, amely Bowie és fontos alkotótársai kapcsolatára fókuszál. Az est címe Bowie and Friends - vol. 2: Lou Reed, azaz a műsor részben Bowie és a 2013-ban elhunyt Lou Reed baráti és alkotói viszonya köré épül.

A Velvet Underground frontembere nagy hatással volt Bowie-ra, több dalát is játszotta turnéin évtizedeken keresztül. Mick Ronsonnal közösen voltak producerei Reed 1972-es Transformer című albumának. Bowie ötvenedik születésnapi koncertjén is egy színpadon játszottak – szerepel a szervezők ajánlójában.

Az esemény szervezője Poniklo Imre, az Amber Smith frontembere.

Az idei fellépők közül többen az előző három koncerten is ott voltak; Poniklo mellett Márton András, a KFT dobosa, a Bowie-estek megálmodója, továbbá Szekeres András (Junkies) és Kirschner Péter (Sziami and Friends, Bródy János). Színpadra lép még Ónodi Eszter színművész, Váczi Eszter, Seltsam János (Meztelen Diplomaták), Oleg "Tooff" Zubkov (Amber Smith), Bognár Zoltán (Hámori Gabriella), Lázár Ágoston (Esti Kornél), Vidákovich Izsák (Seven Seconds in the Future), Bakó Balázs (Bits), Tajti Szabolcs (Meztelen Diplomaták), Fauxie Bowie (Bowie Keeps Swinging), Iliás Adám (Turn SIgnals) és Pettenkoffer Zsófia (Herself).

David Bowie, aki több mint negyven évet átívelő karrierje során a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk és az elektronikus zene világában is komoly sikereket aratott, rákbetegségben hunyt el 2016 januárjában, 69 éves korában.

Fotó: nme.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
irodalom

Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége
Dev Patel: A Majomember


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés