bezár
 

zene

2011. 05. 02.
Lelkesen fogadta a római közönség A kékszakállú herceg várát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lelkes fogadtatásban részesítette a római közönség a Bartók Béla szerezte A kékszakállú herceg vára című operát magyar karmester és magyar énekesek előadásában. A művet az olasz közszolgálati televízió is rögzíti.

Négyszer tapsolta vissza a Santa Cecilia római zeneakadémia közönsége a címszerepet éneklő Fried Péter basszust és a Judit szerepében fellépő Komlósi Ildikó mezzoszopránt. A Bartók-opera szombattól keddig kiemelt eseményként szerepel a Santa Cecilia programján, az olasz főváros Auditóriumának színpadán. Karmesternek Eötvös Pétert kérték fel, egyedül a zenekar a római zeneakadémiáé.

"Nem ismerték a darabot az olasz zenészek, mely szokatlan is az olasz fülnek, amíg ajtóról ajtóra el nem meséltük nekik Kékszakállú történetét. Erre megtört a varázs, és megfelelő érzékenységgel tudták előadni a darabot" - mondta el az MTI-nek Fried Péter. Hozzátette, hogy az operának Eötvös Péterrel közösen 2004-ben megvalósított koncertfelvételét már Grammy-díjra is jelölték, most a RAI olasz közszolgálati televízió rögzíti a koncertet.

A római közönség a Bartók-darab előtt meghallgatja Eötvös Seven című concertóját a Moldovában született hegedűművész, Patricia Kopatchinskaja előadásában, aki szokása szerint mezítláb lép fel. A 2007-ben szerzett Seven annak a hét űrhajósnak állít emléket, akik 2003-ban a Columbia űrrepülőgép tragédiájában vesztették életüket. A hetes szám köti össze a megtörtént eseményt felidéző zenedarabot Kékszakállú titkaival.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Eric Clapton budapesti koncertjéről
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 32. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés