bezár
 

zene

2011. 06. 21.
Győri Filharmonikusok: évadzáró száz koncert után
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kereken száz koncertet adott a most véget érő hangversenyszezonban a Győri Filharmonikus Zenekar, és a fellépések száma nem lesz kevesebb a következő évadban sem, amikor világhírű vendégkarmesterekkel és szólistákkal koncertezik az együttes.

prae.hu

A zenekarnak a következő napokban lesz még néhány fellépése: szerdán a Liszt-évhez kapcsolódóan a Győri Balettel közös előadásban visszük színre a Magyar Rapszódia című produkciót Liszt Ferenc Magyar rapszódiák című művére a Győri Nemzeti Színházban.

A zenekart Berkes Kálmán Liszt-díjas karnagy vezényli - mondta Fűke Géza igazgató a keddi évadzáró társulati ülésen.

Liszt Koronázási miséjét a bazilikában szólaltatják meg a győri filharmonikusok június 27-én Medveczky Ádám vezényletével. Az együttes utolsó hangversenyének ebben az évadban a győri Xántus János Múzeum belső udvara ad helyet július 3-án.

A most záruló évadban lezajlott külföldi vendégjátékok közül az igazgató kiemelte a klagenfurti Mahler fesztivált. A zeneszerző halálának 100. évfordulója tiszteletére tartott koncerten a győri zenekar három Mahler szimfóniát játszott nagy sikerrel.

A szeptemberben induló új hangversenyszezonban világhírű vendégkarmesterekkel és szólistákkal, köztük Kobajasi Kenicsiróval, Kocsis Zoltánnal, Jandó Jenővel és Lukács Gyöngyivel koncertezik az együttes.

Kobajasi Kenicsiro Verdi Requiemjét vezényli október 29-én, Jandó Jenő zongoraestjét decemberben tartják, műsorán Liszt-művek szerepelnek.

A győri filharmonikusok februári Mozart-koncertjén pedig Gilbert Varga, a zenekar egyik bérletsorozatának nevét adó Varga Tibor fia dirigál. Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok vezetője 2012. február 10-én vezényli az együttest: ezúttal Beethoven VI. szimfóniája és két Strauss-mű hangzik fel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés