bezár
 

zene

2011. 06. 27.
Katonazenekari fesztivál lesz Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három hazai katonazenekar mellett francia, német, svéd és török katonazenészek vesznek részt a hétvégén a Debreceni Nemzetközi Katonazenekari Fesztiválon.

prae.hu

Közép-Európa egyik legnagyobb, két évente sorra kerülő, több mint harminc éves hagyományokkal rendelkező katonazenekari seregszemléjét június 30. és július 3. között immár 17. alkalommal rendezi meg a Honvédelmi Minisztérium (HM), a debreceni önkormányzat és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft.

Kocsi László alezredes, a HM társadalmi kapcsolatok hivatalának munkatársa az eseményről tartott hétfői tájékoztatón elmondta: a négy nap alatt 400 katonazenész masírozik majd végig Debrecen utcáin, terein. A cívisvárosban és a megye több pontján harsannak fel a rézfúvós hangszerek, s szólalnak meg a kedvelt katonazenei dallamok.

A magyar katonazenekarok - az MH központi zenekara, valamint a hódmezővásárhelyi és a házigazda debreceni helyőrségi zenekar - mellett négy külföldi zenekar is látható-hallható lesz a fesztiválon: a török légierő katonazenekara, a francia harckocsizó fegyvernem zenekara, a svéd blekingei honi gárda zenekara és a német légierő első katonazenekara - tette hozzá.

Az idei fesztivál csütörtökön "beharangozó" koncerttel kezdődik a Református Nagytemplom előtti Kossuth téren. Másnap Debrecen különböző terein szólal meg a katonazene. A fesztivál ünnepélyes megnyitóján felvonulnak a közreműködők, s egyesítve szólal meg a négy külföldi és a három hazai katonazenekar.

A további programban zenés ébresztő, hangverseny, valamint a debreceni 5. számú Bocskai Lövészdandár látványos haditechnikai bemutatója szerepel.

A fesztivál nyitányaként Máthé András fotóművésznek az elmúlt évtizedek katonazenekari fesztiváljain készült fotóiból nyílt kiállítás hétfőn a debreceni Kölcsey Központ Bényi Termében.

A kiegészítő programok sorába tartozik még a török légierő zenekarának magyarországi turnéja: az együttes ezekben a napokban hat településen - Egerben, Miskolcon, Budapesten, Szentendrén, Békéscsabán és Gyulán - mutatkozik be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés