bezár
 

zene

2011. 07. 11.
Rekordot döntött a Balaton Sound
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén 100 ezer fölé emelkedett, ezzel rekordot döntött a vasárnap éjjel Zamárdiban véget ért Heineken Balaton Sound vendégeinek száma - tájékoztatta Lobenwein Norbert főszervező az MTI-t hétfőn.

prae.hu

A négynapos fesztivál utolsó estéjén David Guetta fellépése - a tavalyihoz hasonlóan - teltházassá tette a rendezvényt, így a későn érkezők már nem jutottak belépőhöz. Az első három napon 27 ezer, 22 ezer, majd 25 ezer jegy és bérlet kelt el, az utolsó napon 27,5 ezren tartózkodtak a fesztiválon, így túlszárnyalta korábbi eredményeit, köztük a tavalyi 92 ezres vendéglétszámot a Balaton Sound.

A hőségriadó miatt külön intézkedéseket hoztak, de a Balaton hűsítő vize kínálkozott a legjobb megoldásnak a melegre, amivel éltek is a fesztiválozók. A vendégkör zömét a 18 év feletti főiskolások és egyetemisták adták, akiknek valamivel több mint 10 százaléka külföldről, főleg Olaszországból, Franciaországból és Hollandiából érkezett.

Az idén bevezetett újabb biztonsági intézkedések - köztük az operatív irányító központ működtetése rendőrökkel, katasztrófavédőkkel, tűzoltókkal - beváltak, bár semmiféle rendkívüli esemény nem történt a négy nap alatt.

A fesztivált a nagy zaj miatt érte kritika az északi part felől, ami miatt a nagyszínpadot az első napot követően kicsit előbb zárták, de program nem maradt el.

A következő fesztiválon már nem lesz szükség semmiféle radikális változtatásra, az eddig kidolgozott rendszerek beváltak, így az infrastruktúra fejlesztésre, például több minőségi illemhely felállítására helyezik majd a hangsúlyt - mondta Lobenwein Norbert.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés