bezár
 

építészet

2011. 07. 29.
Folytatódik a csíkszeredai Mikó-vár felújítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tetőszerkezet kicserélése után várhatóan augusztus 8-án bezárják a székelyföldi Csíkszeredában múzeumként működő Mikó-várat, hogy az épületen belül folytatódhassanak a felújítási munkálatok.

prae.hu

A Csíki Székely Múzeumnak otthont adó Mikó-vár felújításának augusztusban kezdődő újabb szakaszában kicserélik a nyílászárókat, a csatornarendszert, továbbá korszerűsítik az elektromos hálózatot és a fűtésrendszert.

A felújítás körüli több mint 4 éves huzavona után az idén, január 21-én Kelemen Hunor romániai művelődésügyi és örökségvédelmi miniszter személyesen jelentette be, hogy a kulturális tárca 7 millió 192 ezer lejt (467 millió forintot) különített el az épület külső és belső restaurálására - írja a Krónika című kolozsvári napilap.

Hasonló felújítást utoljára 1969-1974 között végeztek a XVII. század első felében épült, késő reneszánsz kori váron.

Gyarmati Zsolt, a múzeum vezetője szerint a felújítást követően a múzeumi feladataikat is jobban el tudják látni, hiszen újabb helyszíneket is használhatnak majd.

A tervek szerint 2011 végére készülnek el a restaurálási munkálatok felével, 2012 nyarára pedig a teljes épület felújítását szeretnék befejezni.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban
építészet

Kritika a Skin of Glass című filmről

Más művészeti ágakról

Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés