bezár
 

art&design

2011. 08. 02.
Ismét megnyílik a miskolci művésztelep
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A jövő hétfőn kezdődő idei miskolci művésztelepre olyan alkotók kaptak meghívást, akiknek munkáiban a látvány mellett a hang is jelentős szerepet játszik, akik a hangot képzőművészeti kontextusban dolgozzák fel.

prae.hu

Mint Barázda Eszter, a művésztelepnek otthont adó Miskolci Galéria szóvivője az MTI-nek elmondta, az alkotóházban augusztus 8. és 19. között Eike Berg, Kolozsvár Csenge, Komoróczky Tamás, Lendvai Ádám, Szabics Ágnes és Várnai Gyula tevékenykedik.

Az elmúlt években a nyári miskolci művésztelepek mindegyike egy adott téma, egy hívószó köré - Mozgó kép, Diszkréció, Objekt, Név nélkül, Közterület - szerveződött.

A szóvivő közlése szerint a művésztelep tematikus problémafelvetése lehetőséget biztosít újabb képzőművészeti ágak integrálására.

A 10. alkalommal megtartandó esemény célja az is, hogy ne csak a szűk szakmai közönség érdeklődését keltse fel, hanem művészeti produktumai a nagyobb nyilvánosság számára is elérhetők, könnyebben befogadhatók és izgalmasak legyenek. A miskolci kiállítás anyagát a tervek szerint Budapesten, a Bartók 32 Galériában is bemutatják.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
Clair Obscur: Expedition 33
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben
Avagy szerette-e a verseket a nagy prózaíró?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés