art&design
2011. 09. 08.
Lendületes programokkal indítja az őszt az Európa Pont
Szeptemberben az innovatív Unióé a főszerep a Millenárison
Űrtechnológia és műholdprogram, kerékpárral is élhető környezet megtervezése és biofejlesztések. Az Európa Pont szeptemberben bemutatja a magyar közönségnek az Unió törekvéseit arra, hogy az Egyesült Államok és Japán mellett a tudományos világ élvonalához tartozzon. A főváros EU-s találkahelye izgalmas és innovatív programokkal vár mindenkit az ősz első hónapjában.
Közhelynek számít, hogy Európa a tudományok és a kultúra bölcsője, ám tenni is kell azért, hogy a kontinens továbbra is meghatározó szerepet töltsön be a világ tudományos élvonalában, amit az Unió tagországai is fontos célként kezelnek. Ennek szellemében tűzte ki célul az Európa Pont, hogy szeptemberi programjával közelebb hozza a közönséghez az európai tudományos világot.
A hónap közepén megismerhetjük a Galileo programot, vagyis az Unió első, teljes lefedettséget biztosító, műholdas navigációs rendszerét, amellyel Európa továbbra is az űrkutatás éllovasai közé tartozhat.
Szeptember 23-án pedig az Európa Pont is bekapcsolódik a Kutatók Éjszakája programsorozatba. A főváros uniós kulturális, információs központja izgalmas témákkal készül a különleges estére. Lesz multimédia performansz workshop és bemutató, különleges hangszobrászati kiállítás crossover zenei előadással, illetve kísérleti jazz-koncert.
A hónap további napjain sem lesz hiány a tudományok fantasztikus világába kalauzoló eseményekből. Láthatunk kerékpárosbarát lakókörnyezet-tervezeteket és egy, a francia bioforradalomról szóló dokumentumfilmet, valamint megismerhetünk a kutatás-fejlesztés területén sikeres nőket.
Részletes szeptemberi program
Szeptember 8. 17:00 - In memoriam Habsburg Ottó
Meghívott vendégek: Balázs Péter volt külügyminiszter, Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter
Szeptember 19. 16:00 – „Képzeld el 2 keréken” kiállításmegnyitó és díjátadó
A Holland Nagykövetség és a Magyar Kerékpárosklub által közösen szervezett „Képzeld el 2 keréken” című pályázat 10-18 éves diákokat szólított meg, hogy ábrázolják az ideális kerékpárosbarát lakókörnyezetet rajz, fotó vagy videó formájában. A legkreatívabb alkotók értékes díjakat kapnak, melyeket Robert Milders holland nagykövet ad át. A kiállított művek október 7-ig tekinthetőek meg.
Szeptember 20. 13:00 - Tájékoztató a Galileo programról
A Galileo program Európa saját műholdas navigációs rendszere, amely az Európai Unió első globális lefedettséget biztosító, polgári felügyelet alatt álló helymeghatározó rendszere lesz. Ezzel kapcsolatban rajzversenyt hirdetett az Európai Bizottság a Magyarországon élő 9-11 éves korú gyermekek számára. A pályázat nyerteséről a Galileo műholdprogram keretében felbocsátandó műholdak egyikét nevezik el.
Szeptember 20. 19:00 - Lumière Filmklub
Vigyázat, ehető! - A francia bioforradalom (Nos enfants nous accuseront, 2008, 112 perc) című film vetítése. Rendező: Jean-Paul Jaud
Vendég: Balázs Bálint szociológus
Házigazda: Gyárfás Dóra
A Lumière Filmklub kurátora Bujdosó Bori újságíró
Szeptember 21. 16:30 - Európa Akadémia
Európa Akadémia: Az eurozóna válsága
Vendégek: Jankovics László, Európai Bizottság
Dr. Ferkelt Balázs, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorhelyettese
Moderátor: Martin József Péter gazdasági újságíró
Megnyitó beszédet mond: Dr. Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Képviseletének vezetője
Szeptember 23. 13:00 - Tudomány a zene hangján
Nyitott multimédia performansz workshop
Szeptember 23. 19:00-tól - Kutatók éjszakája
19:00 – Multimédia performansz workshop Műhelybemutató az Európa Pont és a PTE-MK Média- és Alkalmazott Művészeti Intézete szervezésében.
20:00 – Bolcsó Bálint hangszobrász kiállításának megnyitója
20.30 – Grandpierre Attila: Bartók Béla népzene-felfogásának jelentősége a természettudomány legújabb eredményeinek fényében
22:00 – rubik.erno.quintet kísérleti jazz-koncertje
Szeptember 30. 19:00 - Nők a tudományban és a művészetben
Kerekasztal-beszélgetés: Nők a tudományban és a művészetben. Az estét Rutkai Bori és a Specko Jedno koncertje zárja.
További információk:
http://europapont.blog.hu/

További írások a rovatból
Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
Más művészeti ágakról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről