bezár
 

irodalom

2011. 11. 03.
Idén is lesz Negyed6 Negyed7 Fesztivál
2011. december 20-28.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2011-ben harmadik alkalommal valósul meg Budapest legnagyobb kulturális fesztiválja hanuka nyolc napján a zsidónegyed közösségi tereinek, szórakozóhelyeinek és kulturális központjainak összefogásával. A fesztivál mottója: „Minden, ami összeköt!” Terek, emberek, élmények, kultúra.
A fény ünnepe idén a karácsonyi ünnepekkel egybe esik, így egy minden eddiginél sokszínűbb program-kavalkád várja a látogatókat. Lesz hanukarácsonyi vásár és utcai akciók, zenei programok a világzenétől az elektronikusig, kiállítások, városi túrák és felolvasóestek.

A szervezők idei célkitűzése, hogy felhívjuk a figyelmet a kulturális szférát (és ezáltal a negyedet különösen nagy mértékben) sújtó sajnálatos fejleményekre és döntésekre. A szervezők célja emellett, hogy olyan összefogást teremtsenek, mely megmutatja, hogy a negyed életét meghatározó alkotótereknek, sőt még a szórakozóhelyeknek is meghatározó jelentősége van a negyed életében, az alkotótevékenységnek és művészeti életnek a mindennapokat is meghatározó jelentősége van.



Ízelítő programból:

Chrismukkah Ünnepi Bazár december 22-én a Fogasházban 
A Karácsony és a Hanuka nagy közös ünnepe

Kézműves- és design vásár, FÜGE jegybazár - független színházi produkciók és műhelyek bemutatása egy helyen, kedvezményes jegyvásárlás! (www.fugeprodukcio.hu), Bem MeseDJ és más gyerekprogramok, esti meglepetés koncert, flódni és más finomságok.

„Hét a hétben” - felolvasó színház december 20-án és 21-én a Sirályban

A “Hét a hétben” hét színházi projektet foglal magába, melyek a régi pesti zsidó negyed múltját és jelenét vizsgálják. Szerzője a tehetséges fiatal amerikai drámaíró Sarah Gancher, aki magyar partnereivel együtt olyan sétákra invitálja a nézőket, melyek során az ismerős utcák új megvilágítást kapnak. A Negyed6Negyed7 fesztivál keretében bemutatásra kerül a „Hét a hétben” első két eleme: a „Széder” és az „Öt anya” című színművek.

A negyed hajléktalan szemmel

Városi túrák a Social Action Exchange csoport szervezésében.
Hanukai ételosztás, ruha- és ajándékgyűjtés.


Negyed6 Negyed7 a facebookon:
http://www.facebook.com/negyedhatnegyedhet

A Negyed6 Negyed7 honlapja - még feltöltés alatt áll:
http://negyed6negyed7.com/
nyomtat

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét

Más művészeti ágakról

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés