bezár
 

zene

2011. 11. 07.
Tom Jones 2 hét múlva Budapesten
2011. november 22. Papp László Budapest Sportaréna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kevés olyan énekes van, akinek a nők és a férfiak is egyformán rajongói – ráadásul évtizedekig ki is tartanak kedvencük mellett. Tom Jones egyike ezen keveseknek.
Több mint negyven éve áll színpadon és előadásait a mai napig óriási ováció kíséri a világ minden pontján.

Erről a magyar rajongók is meggyőződhettek már, hiszen két teltházas, kirobbanó sikerű budapesti koncert után november 22-én harmadszorra érkezik hozzánk a Hang.

Mostani előadásán nem lesz előjátszó, így 8 óra magasságában maga Sir Tom Jones lép színpadra két órás programjával, 7 zenész és 2 vokalista kíséretében.

A legnagyobb slágerei, mint a Delilah, Green Green Grass Of Home, It’s Not Unusual, If I Only Knew valamint a Sexbomb mellett jó pár híres feldolgozást is állandóan repertoáron tart, mint a Kiss, I’ll Never Fall In Love, Mama Told Me Not To Come vagy a You Can Live Your Hat On. Emellett természetesen tavalyi albumáról is felcsendül majd néhány dal.

Tom Jones

Jelenlegi turnéján többnyire kisebb helyeken lép fel – az Arénában sem a teljes nagyteremre lett meghirdetve a koncert – így próbál egy fokkal intimebb hangulatot teremteni az előadáshoz. A mai napig minden helyszínen délután próbát tart, hogy biztos lehessen abban, az esti koncerten a közönségnek maximális élményben lesz része.

Tom Jones mellőzi a felhajtást, a turnéján menetrendszerinti repülővel közlekedik, a kisebb távokat pedig autóval teszi meg. Így érkezik majd Budapestre is, bár csupán a koncert napján és másnap reggel rögtön utazik is tovább – hiszen a magyar fellépés előtt és után is lesz előadása máshol.

Az öltözőbe csupán egy kanapét és tükröt kért, a kívánságlistán ezen kívül csak frissen facsart narancslé, tonhal, friss zöldségek, gyümölcs- és sajttál szerepel a szobahőmérsékletű ásványvíz mellett.
A színpadon is a zenén és az előadáson lesz a hangsúly, nem a látványvilágon; azonban ez nem jelenti azt, hogy bárkinek hiányérzete támad majd az este végére.

Kedvcsinálóként, hogyan lehet akár egy igazi klasszikusba 40 év után is új ízt csempészni: 

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/9wRNvn1Zedg" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Tom Jones a Delilah-ot énekli

 

A november 22-i, budapesti koncertre jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában. Az előadásra csak ülőjegyek vásárolhatók!

Tom Jones

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés