bezár
 

art&design

2008. 08. 04.
Protézisek a galériában
MTI/PRAE.HU
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Protézisek a galériában Emlékeznek a Toy Story I-ben feltűnő bizarr játékokra, melyeket az ellenséges szomszéd kisfiú rakott össze? Cristopher Conte "élőben" készít sosemlátott biomechanikus szobrokat.

prae.hu

 
Az amerikai Christopher Conte már 2-3 éves korában rajzolt. Később szobrászkodni kezdett, de nem a gipszet vagy a márványt használta anyagként. Fémtagokkal és kábelbelekkel rendelkező furcsa állatokat talált ki és épített meg. Szobrainak futurista világa a nemrég elhunyt San Winst fantasztikus teremtményeiből merített ihletet.

Winst volt az, akinek fejében megszületett az a robot, amely folyékony fémmé változott a Terminátor II-ben, és ő találta ki a Jurassic Park dinoszauruszait is. A nyomdokaiba lépő, 38 éves Conte alkotásai pedig már olyan neves New York-i galériákba jutottak el, mint a Fuse vagy a kaliforniai Device, és akár 2600 eurót is megkap egy-egy darabért.

Conte neve azonban összekapcsolódik az orvostudománnyal, a biomechanikával is. Tizenhat éve a protézis mestere. Kezeket, lábakat tervez és készít elvesztett végtagok pótlására, olyan ügyeseket és bonyolultakat, amelyek közül némelyik száz darabból áll.

"Ha valaki láb nélkül jön haza Irakból, tanulmányozom az esetét és elkészítek számára egy testhez szabott protézist. Olyan fémeket használok, mint a titán, a szénszál, de olyan közönségeseket is, mint az alumínium vagy a rozsdamentes acél" - nyilatkozta az El País című spanyol napilapnak. Az egyedi darabok elkészítése sokszor hónapokat vesz igénybe nála. 

Az anatómiában, robotikában, biomechanikában otthonosan mozgó Conte fantáziái sokszor megjelennek az amerikai televíziókban, az MTV-ben vagy a Discovery Channelben. Sokat tanul a képregényekből, Dalí és Bosch művészetéből, valamint a keleti, főként a japán kézművesek alkotásaiból. Gyűjti a 19. századi orvosi felszereléseket, régi telefonokat, japán kardokat. Van, amelyik ihletet ad neki, és van, amelyiknek az anyagát használja fel.

A művész alkotásait ide vagy ide kattintva nézhetik meg.
nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Az acb Galéria Redők című tárlatáról
art&design

Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor: TAVATE: lebegés című tárlata az acb Galériában
art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés