bezár
 

zene

2008. 08. 04.
Kapolcsi Bűvészeti Napok - hatszáz program, kétezer szereplő, ötvenezer vendég
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kapolcsi Bűvészeti Napok 600 programján mintegy kétezer szereplő lépett fel, s a rendezvényeken 50 ezer látogató vett részt - mondta Márta István, a fesztivál igazgatója a tíznapos rendezvénysorozat összefoglalójaként vasárnap.
 Tájékoztatása szerint egyetlen program sem maradt el, de a már jól ismert okok miatt - szűkös költségvetés, támogatások elmaradása - a rendezvények lényegében csak Kapolcsra koncentrálódtak, "s bizony nagyon hiányoztak" mindenkinek azok a szellemi műhelyek, amelyeket tömegek kerestek fel. Márta István ezek sorában említette, hogy idén nem volt ott Pulán a Bárka Színház, hiányoztak az öcsi kőfejtő világzenei programjai, a taliándörögdi klastrom színházi és zenei rendezvényei, s elmaradtak az esti monostorapáti rockkoncertek is, amelyek fiatalok ezreit vonzották. 

Tavaly volt közel kétezer program az idei hatszázzal szemben - jegyezte meg az igazgató, hangsúlyozva: volt a múlt évben 197 millió forintos költségvetés a mostani 60 millióval szemben. Hozzátette: 2007-ben volt 260 ezer látogató, s szerinte az idei 50 ezer nem is rossz arány, a pénzzel és a programokkal való "bűvészkedős" helyzet ismeretében.

A "családiasabb" légkörnek volt előnye is, ugyanis nem volt itt a "zacc", az alkoholmámorban fetrengő réteg - vélekedett Márta István.

Az viszont nagy dolog és nem lehet eléggé köszönni - mondta -, hogy zsíroskenyérért léptek fel neves együttesek és művészek: itt volt és ingyen játszott az Amadinda Ütőegyüttes, a Budapest Ragtime Band, a Mendelson Kamaraegyüttes, a Liszt Ferenc Kórus, zsíroskenyérért lépett fel Palya Bea, Eperjes Károly, Jordán Tamás, Hobó (Földes László), Másik János. 

A nagyvázsonyi pék adott naponta 40 kiló kenyeret, egy kapolcsi gazdasszony pedig 25 kilónyi zsírt biztosított - tette hozzá az igazgató. 

Márta István kiemelte még, hogy nagyszerű volt esténként Galkó Balázs Hrabal-műsora, illetve a nagy cseh író, Bohumil Hrabal életét, munkásságát bemutató kiállítás. Hangsúlyozta: kiváló volt Eperjes Károly, Jordán Tamás szólóestje, a Sipos Mihály vezette zenés zöldtúra, sokan voltak kíváncsiak a Budapest Ragtime Band és a Mandel Kvartett műsorára. Sokan látogattak el Taliándörögdön az Ősök Háza programjaira, kiállításaira is - tette hozzá. 

"Klassz élményekkel" ment el a gyergyószentmiklósi Figura Színház is Taliándörögdről, s nagyszerűen teljesítettek a Veszprémből kijáró művészek is, különösen az Auer Kvartett, a Mendelson Kamaraegyüttes, a Liszt Ferenc Kórus és a Veszprém Táncegyüttes - mondta Márta István. 

Elmondta: az úgynevezett falutekergő- és örökségtúrákon összesen 54 ezer kilométert gyalogoltak a résztvevők 10 nap alatt, azaz jelképesen körbejárták a Földet. 

Idén a napi 1500 jegy sem fogyott el. A látogatóknak jó ha a 10-12 százaléka vásárol jegyet, ám ez nem csupán idei, hanem több éves tapasztalat. Stopposok mondták el, hogyan lehet a különböző helyszínekre belógni, sőt dívik már a jegyhamisítás is, a falvak lakosai közül pedig jó néhányan az ingyenjegyüket pénzzé teszik - tájékoztatott a fesztivál igazgatója. 

Megjegyezte: a belógások megakadályozására 140 kilométernyi drótkerítésre lenne szükség, plusz egy hadseregnyi a jegyellenőrre. Völgymunkás tavaly 540 volt, idén 140, s 20 százalékuk teljesen önkéntesen dolgozott, 30-40 százalékuk pedig diákként, szerény órabérért. 

A 10 nap alatt hat lopás és egy kocsifeltörés történt, hatvanan lettek rosszul, s a völgyvendégek összesen 350 liternyi vért adtak. Kapolcson "sátrat vert" 200 árus és 50 ideiglenes vendéglátó egység. 

A jövő évre utalva Márta István azt hangsúlyozta, hogy ismeretei szerint most nem elkésve (januárban) írják ki a jövő évre szóló kulturális pályázatokat, hanem már idén ősszel, s úgy értesült, hogy nem lesz benne az a mondat - mint az idei kiírásban -, hogy nem pályázhatnak a balatoni régióban lévő fesztiválok. Ráadásul jövőre a turizmus is a kultúrát, a fesztiválokat favorizálja, s hírei szerint az ideinél 100 millió forinttal több pénzt is osztanak.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés