bezár
 

zene

2012. 04. 30.
Jó estét Nyár!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szólólemezének dalai mellett kifejezetten erre az alkalomra készített feldolgozásokat és új, saját dalokat is hallhat a közönség Siménfalvy Ágota Jó estét Nyár! című koncertjén május 18-án a budapesti Millenárison.

prae.hu

A Millenáris Fogadójába meghirdetett koncert különlegessége az lesz, hogy a közönség ekkor hallhatja először Siménfalvy Ágota új saját számait, a külön erre az estre készített remixeket és ismert zenés színházi darabok betétdalait - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

Az esten az színész-énekesnő zenekara játszik (tagjai: Schneider Zoltán - gitár, Fehérvári Attila - basszusgitár, Elek Norbert - zongora, zeneszerző, Oláh Gábor - dob, Lukács Levente - zenei vezető, remixek, Simon Edina - vokál, Demeter Tamás - vokál), Siménfalvy Ágota vendége pedig az a Farkas Gábor Gábriel lesz, akivel az Örökre szépek című duettalbumot készítette, így ezekből a dalokból is elhangzik majd egy válogatás.

Siménfalvy Ágota 2001 óta a Budapesti Operettszínház tagja, a Nagymező utcai teátrum meghatározó művésze. Jelenleg a Musicalmesékben, a Rómeó és Júlia című sikerdarabban (Capuletné), a Koldusopera című Brecht-Weill-klasszikusban (Peachumné), a közkedvelt Szabó Magda-regényből készült Abigélben (Horn Mici), a Szépség és a Szörnyeteg című Disney-musicalben (Madame de La Nagy Komód), valamint a Menyasszonytánc című klezmermusicalben (Rózsi) látható.

A színésznő 2010-ben készítette el Ébred valami a szívemben című szólólemezét, melyen zenés színházi darabok betétdalai mellett ismert hazai popslágerek is elhangzanak. A Magneoton Kiadó gondozásában megjelent albumon a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek magyar slágereinek feldolgozásai hallhatók, többek között a Jó estét nyár, jó estét szerelem.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés