Amikor az ókori emberek elkezdték egymás mellé építeni otthonaikat, hamar rájöttek, hogy kényelmetlen átmenni a másik házán csak azért, hogy eljussanak egy harmadikhoz: ehhez utakat kellett létrehozni. Amikor pedig azok keresztezték egymást, akkor terekre is szükség volt.

Vagyis az emberek helyzetváltoztatása teremtette meg a városokat, mivel nem elég csak kunyhókat építeni - számolt be a Chaillot palotában 2007 óta működő Cité de l'Architecture (Az építészet városa) falai között megnyílt Circuler (Közlekedni) kiállítás alapgondolatáról a Libération című párizsi napilap.

A látogató egy "utcán" találja magát a Trocadéro-téren lévő palotában, a Jean-Marie Duthilleul építész által rendezett gondolatébresztő kiállításon. A sok francia vasúti létesítmény, állomás tervezőjeként ismert szakember szerint "a gyorsaság hajszolása 30 éven át telezsúfolt mindent mozgó szerkezetekkel, de nem gondolták újra a formákat". Gyors utak magában a központban, sivár pályaudvarok, a metró tátongó kapui, mindenütt funkcionális, hatékony, vigasztalan létesítmények. Minden arra ösztönözi a közlekedőket, hogy rövidítsék le a távolságot.

A helyváltoztatás örömeit viszont kronologikus sétán élvezheti a látogató. Középkori falak között lépdelhet, majd az Ancien Régime, a francia forradalom által elsöpört királyi hatalom palotái között, hallhatja a lovak patáinak csattogását, a hintók kerekeinek zaját a macskaköveken, a kocsisok kiáltásait.

Látni, hogyan keretezi be a mozgást az építészet: ahol az utcák "megállnak", mind látványosabb kapukat emel. Az emberiség történetében a karavánszeráj válik az első olyan építménnyé, amely kifejezetten a közlekedéshez kapcsolódik - vagy ezer éven át. A XIX. századtól érkezett el a "mindenféle mechanikai micsodák" kora, ahogy Duthilleul fogalmaz: vonat, villamos, autó, busz és metró száguld. Az első pályaudvarok a város kapujaként maguk is gyakran monumentális kapura emlékeztetnek. Aztán az utazókat is el kell szállásolni. Ahogy a pályaudvarok környékét meghódítja a város, nem egy szálloda palotává alakul át - mutatja be az augusztus 26-ig látogatható kiállítás. Olyan is akad, amely még toronnyal is dicsekedhet, hogy ne pusztán a templom magasodjon a város fölé.

A villamos 1890 és 1910 között a világ minden metropoliszában sínre került. 1931-ben Párizs rendelkezett a legnagyobb villamoshálózattal a világon - ám éppen ekkor döntötte el: felszámolja ezt a közlekedési formát, hogy minél több helyet biztosítson a gépkocsinak. Ettől fogva minden sebességnek, közlekedési eszköznek lehetőleg külön teret rendel a hatóság: itt a gépkocsi, ott gyalogos, amott a földalatti, a gyorsvasút.

A lakótér és a munka helye is külön szerveződik, vége a rokonszenves városi keveredésnek, kezdődik a franciák által "metró, meló, szundi" (métro, boulot, dodo) néven emlegetett mindennapos rohanás. Az útvonalnak hatékonynak és a lehető legrövidebbnek kell lennie. "Ma is ez az életünket meghatározó közlekedési szemlélet" - mutat rá a kiállítás katalógusa.

Az 1990-es évektől több francia városba visszatértek a korábban kitessékelt villamosok, de korszerűbb technikával kombinálva. Nagy-Párizs távlati tervével is átalakul Párizs közlekedési hálózata. A jövőbe (vagy már a jelenbe) mutat a kiállításon egy alagút, amelyben mobiltelefonok csengői és beszédtöredékei hallatszanak: "Hol vagy?", "Jövök". A hangzavar azt illusztrálja, hogy az új technológiával ma már az élet "az utazás közben sem áll meg", a közlekedés közben kommunikálni, játszani és dolgozni is lehet.

Az építész dolga megőrizni a gyalogos helyváltoztatás tereit is. "Sok szó esik a jövő városáról" - filozofál Jean-Marie Duthilleul - ", de a jövő városa az, ahol gyalogosan közlekednek" - vagyis ahol újra felfedezik az utcát…