zene
2012. 05. 15.
Zenészeket megkárosító sikkasztási ügy
Az ország legismertebb zeneművészeit is megkárosító, mintegy félmilliárd forintos sikkasztási ügyet derítettek fel a rendőrség és az adóhatóság nyomozói - számolt be a két szervezet képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a lefoglalt termékekkel az érintettek kártalanítása maradéktalanul megvalósulhat.
Berár Iván, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Szervek gazdaságvédelmi főosztályának vezetője felidézve a több éven át tartó ügy előzményeit azt mondta: három nagy zeneműkiadó egymástól függetlenül tett feljelentést a rendőrségen az ország legnagyobb terjesztővel szemben, mert cégnek már 2010-ben elszámolási nehézségei voltak, a múlt évben pedig nem tudott elszámolni azokkal a hanghordozókkal, amelyeket a kiadók nagykereskedelmi áron, bizományi értékesítéssel adtak át számára.
Horváth Gábor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság képviselője azt mondta: a BRFK-val közösen idén márciustól folytattak közös ellenőrzéseket, és múlt pénteken, május 11-én egy cég budapesti telephelyén összesen 54 raklap, 8.537 doboz, 200 ezer darab CD-t foglaltak le, amelyek értéke eléri a félmilliárd forintot.
Berár Iván közlése szerint az ország legismertebb és feltörekvő művészeinek, eladóinak, zenekarainak hanghordozóit a MusiCDome Kft. értékesítés céljából vette át közvetlenül a kiadótól a közvetítői, terjesztői díjjal együtt, de a termékeket nem adta tovább, hanem azokat egy harmadik, szerződésen kívüli cégnél rejtette el feltehetően azzal a céllal, hogy majd a későbbiekben sajátjaként értékesíti.
A rendőrség és az adóhatóság nyomozói ezeket a hanghordozókat, főként CD-ket találták meg a budapesti telephelyen, amelyeket raklapokon, befóliázott, szállításra kész állapotban tárolták. A házkutatás keretében történt lefoglalásról a sajtótájékoztatón a hatóság által készített videofelvételt is bemutatták.
A BRFK főosztályvezetője azt mondta, a lefoglalt hanghordozók alapvetően tárgyi bizonyítási eszközök, az eredeti, nem hamisítvány lemezeket mielőbb visszaadják a kiadóknak, így a szerzői jogok tulajdonosai és a kiadók kártalanítása is maradéktalanul megtörténhet, ugyanis a hatóságok "az eredeti állapotot állították vissza" a termékek lefoglalásával.
A rendőrség a MusiCDome Kft. vezetőjét jelentős értékre elkövetett sikkasztással gyanúsítja. A cég hosszú éveken át végzete a kiadók megbízásából az értékesítést, de tavaly tulajdonosváltás történt a cég élén.
A károsultak között van Demjén Ferenc Kossuth-díjas zenész, zeneszerző is, akit korábbi sajtónyilatkozatai szerint 10 millió forinttal károsított meg az eljárás alá vont cég.
Szintén több ezer CD- és DVD-lemezét sikkasztották el Mága Zoltán hegedűművésznek is, de Berár Iván közlése szerint a lefoglalt hanghordozók értékelése alapján tovább bővülhet a sértettek köre.

További írások a rovatból
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
Más művészeti ágakról
A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról