bezár
 

irodalom

2012. 05. 19.
I. Hajdúböszörményi Nemzetközi Író- és Alkotótábor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Írószövetség és a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör által szervezett I. Hajdúböszörményi Nemzetközi Író- és Alkotótáborba június 15-ig (péntek) lehet jelentkezni. Az öt napos rendezvénysorozaton a kortárs irodalmi programok és szemináriumok mellett a színház, a zene és a képzőművészet is szerephez jut majd.

prae.hu

Az I. Hajdúböszörményi Nemzetközi Író- és Alkotótábor 2012. június 27 és július 1. között fogadja az érdeklődőket a hajdúböszörményi Fürdőkertben, ahol a szervezők reményei szerint minden korosztály képviselteti majd magát, mind az előadók, mind pedig a hallgatóság soraiban. A tábor fővédnöke: L. Simon László, költő, író, az NKA elnöke.

Tervezett előadók többek közt: Csukás István Kossuth-díjas költő, író; Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író; Gerendás Péter Liszt-díjas zeneszerző; Szentmártoni János költő; Barabás Zoltán költő, a Magyar Írószövetség tagja; Papp-Für János költő; Áfra János költő és a KULTer.hu szerkesztői; Szilágyi Tamás színész, Shakespeare Akadémia; Török Péter előadóművész; Bar-talk zenekar; a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör tagjai.

A tábor teljes ideje alatt szemináriumot és íróiskolát tartanak: Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnöke; Áfra János költő, szerkesztő, a József Attila Kör elnökségének tagja;  Papp-Für János költő, szerkesztő, a Magyar Írószövetség tagja, a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör elnöke.

A táborra az alábbi elérhetőségeken lehet jelentkezni, és a részletekkel kapcsolatban is itt kérhető további tájékoztatás: Papp-Für János – e-mail: janifur@freemail.hu, mobil telefon: 06/30-814-3799.  A tábor részvételi díja 30.000 Ft, ami tartalmazza az ötnapi szállást, a napi háromszori étkezést, valamint a szemináriumokon és az előadásokon való részvételi lehetőséget. A táborra való jelentkezés és fizetési határidő 2012. június 15. (péntek).  A részvételi díjak átutalását a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör Közhasznú Egyesületnek a Polgári Takarékszövetkezet Hajdúböszörményi Fiókjában vezetett: 61200285-14034712 számú számlájára várják.


nyomtat

Szerzők

-- Áfra János --


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról

Más művészeti ágakról

art&design

Aura Farming kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés