bezár
 

art&design

2012. 05. 23.
Műtárggyá nemesült nukleáris berendezések
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az atomerőmű történetéről tájékozódhatnak és az ott használt eszközöket ismerhetik meg testközelből az érdeklődők a tavasszal hivatalosan is megnyílt paksi Atomenergetikai Múzeumban. Az intézmény relikviái között sugárkapu, üzemanyag-átrakási lehetőség, huszonnyolc tonnás csavarhúzó monstrum és szekrénynyi "memóriakártya" egyaránt van.
Wigner Jenő, Teller Ede, Pónya József és Lévai András képmásai fogadják a múzeumnál az atomerőmű északi portájáról érkezőket. A magyar atomenergetika és a paksi atomerőmű történetének meghatározó alakjai - pontosabban a róluk készült portrék - egy korábbi raktárépület falait, illetve homlokzatát "díszítik". A múzeumot kívülről szemügyre vevő vendégek elé tárul még az erőműépítés néhány emlékezetes mozzanata és a négyblokkos üzemet ábrázoló kép is.

Százhúsz kilogrammos csavarok

prae.hu


Ahhoz, hogy különleges ipartörténeti emléket láthassanak a látogatók, még csak be sem kell lépniük, a főbejárattal szemben, szabad téren is kiállítottak néhány technikai érdekességet. Az egyik egy úgynevezett Faun vontatógép, amely arra szolgált, hogy a reaktortartályokat - ezekből négy van Pakson - a nehézkikötőtől az épületekig vontassák. Beregnyei Miklós, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. üzemtörténésze elárulja, hogy nyártól itt lesz kiállítva a ma még üzemben lévő 420 kilovoltos főtranszformátor és egy 120 kilovoltos földelő szakaszoló is.

Tájékoztatása szerint a legérdekesebb darabok egyike - már a kiállítótérben - az huszonnyolc tonnás csavarhúzógép, amelynek hivatalos neve: reaktor perem tömörítő gép. A reaktor 123 bar nyomáson, 300 Celsius-fokon működik, peremének két részét 60 darab csavar fogja össze. A csavarok mindegyike 120 kilogrammot nyom, közülük egyet állítottak ki. Használatakor a csavarhúzógépet rátelepítették a reaktorra, az egyszerre hat csavart húzott meg, ezért a reaktor perem teljes rögzítését tíz pozícióban lehetett elvégezni. A munkafolyamat hét szakember közreműködésével nyolc órát vett igénybe.

A múzeum munkatársa hozzátette, hogy a reaktorok és a csavarok változatlanok, csak a csavarhúzógépet cserélték modernebbre, ezért kerülhetett a '80-as években gyártott berendezés a múzeumba. A Skoda gyártmányú gép szovjet tervek alapján az akkori Csehszlovákiában készült, és a paksi atomerőműben 1996-ig használták.

A berendezés dekontaminálás - azaz sugármentesítés - után főbb részeire szerelve érkezett az Atomenergetikai Múzeumba, ahol műszaki felújítását követően a nagyberendezések számára kialakított részbe került .

- Ez a térrész - folytatja a tárlatvezetést Beregnyei Miklós - az üzemi területhez hasonlóan két részre oszlik, primer és szekunderköri részlegre. A kettőt sugárkapu választja el, ahogyan ez a valóságban is van A kiállított - fény és hangjelzést adó - kapu azoknak az egyike, amelyeket az 1. blokk indulásakor, 1982-ben alkalmaztak. Ezeket az 1990-es évek elején cserélték modernebbre.

Szekrénynagyságú memóriaegységek


Szem előtt tartva, hogy a látogatók figyelmének fenntartására ma már kevés a látvány, több interaktív elemet is elhelyeztek a kiállítótérben. Ezek egyike a hulladékválogató boksz, amely - mint a neve is jelzi - arra szolgált, hogy a felületi szennyezettség alapján szelektálja a hulladékot. A bokszot a látogatók maguk is működésbe hozhatják.

Egy másik, a primerkört imitáló térben lévő interaktív elemre is felhívja a figyelmet Beregnyei Miklós. A berendezés a reaktortartály belső szerkezetét mutatja be sematikusan: az üzemanyag átrakását modellezik vele. A látogatóknak a tartály melletti tárolóban elhelyezett üzemanyag kazettákat kell a helyükre illeszteni egy daruszerkezettel. A műveletet a többi látogató monitoron nyomon követheti.

Néhány fontosabb primerköri berendezés számítógépes adatbázis segítségével is tanulmányozható a totemekben elhelyező érintőképernyős komputerek használatával. Az intézmény fogadóterében is helyet kapott hat hasonló számítógép, amelyeken az erőmű múltjával, jelenével és jövőbeni terveivel ismerkedhetnek a látogatók.

- A kiállítás talán leglátványosabbja a blokkszimulátor számítógép - fogalmaz az üzemtörténész. - A szimulátor finn-magyar együttműködésben épült, 1989-től a személyzet képzésére használták.

A muzeológus közlése szerint az amerikai gyártású számítógéprendszer egykoron COCOM-listás volt, azaz kereskedelmi embargó sújtotta, beszerzése éppen ezért komoly szervezést igényelt. Az egy teljes termet elfoglaló számítógép egyes memóriaegységei szekrénynagyságúak.

- Egy ilyen szekrénynyi memória két megabyte, ma egy pendrive 64 giga. Itt lehet látni, hogy milyen döbbenetes a technikai fejlődés - mutat körbe Beregnyei Miklós.

Hogy az elmúlt időszak hihetetlen technikai fejlődését jelezzék, a most használatban lévő komputer makettjét is kiállították.


CD- és adattár


Az Atomenergetikai Múzeum földszintjén az említetteken kívül erőműben használt műszereket mutatnak be a környezetellenőrző labor eszközeitől az irányítástechnikai műszerekig bezárólag.
A földszinten kapott helyet a kutatási tevékenységre is lehetőséget biztosító könyvtár, CD- és adattár.

A kutatók rendelkezésére áll a több mint félezer kötetes John E. Kenton-hagyaték, az 1948-tól az 1980-as évek elejéig megjelent igen ritka, az atomenergia békés felhasználásának útját feldolgozó kiadványok gyűjteménye. A könyvtárban megtalálható Paks sajtótermékeinek teljes gyűjteménye is a XIX. századtól napjainkig.

Mivel a múzeum országos gyűjtőkörű, nemcsak a paksi atomerőmű, hanem az atomenergetikával kapcsolatban álló intézmények és üzemek muzeális tárgyi emlékeit is megtekinthetik a látogatók. Az utókor számára megőrzött technikatörténeti szempontból fontos eszközök a galérián kaptak helyet.

Az üzemtörténeti gyűjtemény 1991 óta gyarapodó tárgyi emlékeit 2011 őszétől mutatják be a volt 306-os raktárból kialakított Atomenergetikai Múzeumban, bár a hivatalos megnyitót idén tartották.

Az Európában egyedülálló múzeum a paksi atomerőmű északi részén várja az egyéni és csoportos látogatókat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés