bezár
 

zene

2012. 08. 01.
Az Erkel Társaság elnökének felhívása a Himnusz miatt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felhívással fordult az illetékesekhez az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Somogyváry Ákos annak érdekében, hogy a londoni olimpián a Himnusz megfelelő változata hangozzon el. A Magyar Olimpiai Bizottság már hétfőn kérte a helytelen mű lecserélését, amelyhez a szervezők hozzájárultak.

prae.hu

Az Erkel Társaság elnöke azt követően tette közzé állásfoglalását, hogy a londoni olimpián vasárnap a Himnusz nem megfelelő változatát játszották Szilágyi Áron kardozó aranyérmének átadása után.

    "Őszinte elismeréssel adózva minden hazánkat képviselő olimpikon és az őket felkészítő szakemberek áldozatos munkájának, személy szerint gratulálva a magyar csapat első aranyérmét megszerző Szilágyi Áron kardvívónk eredményéhez, megdöbbenéssel kellett tapasztalnom honfitársaimmal együtt, hogy annak kihirdetésén a felismerhetetlenségig torzított módon hangzott el" Erkel Ferenc Himnusza - közölte Somogyváry Ákos.

    "Felhívom a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a magyar diplomácia e kérdésben kompetens képviselőit, haladéktalanul tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar nemzet legjobb sportolóit a nekik szurkoló milliók itthon és a nagyvilágban a magyar nemzet himnuszával ünnepelhessék a dobogó legfelső fokán a 2012-es Londoni Olimpia következő eredményhirdetésein" - fogalmazott Somogyváry Ákos.
Az Erkel Ferenc Társaság állásfoglalásához a Magyar Zeneszerzők Egyesülete is csatlakozott. 

    A londoni olimpián szereplő magyar csapat vezetése a nemzeti himnusz lecserélésre kérte a szervezőket azután, hogy a kardozó Szilágyi Áron vasárnap szerzett aranyérmét követően a magyar himnusz nem megfelelő verziója hangzott el. A Magyar Olimpiai Bizottság még hétfőn közölte, hogy a csapatvezetés haladéktalanul kérte a helytelen mű lecserélését, amelyet még aznap engedélyezett a LOCOG (Londoni Szervezőbizottság) nemzetközi igazgatója.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Bohemian Betyars új albumáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés