bezár
 

art&design

2012. 08. 07.
Jövő kedden temetik Vattay Elemért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jövő kedden, augusztus 14-én 18 órakor vesznek végső búcsút Vattay Elemér fotográfustól, műgyűjtőtől a Magyar Szentek Templomában - tudatta a család az MTI-vel.

prae.hu

 Tájékoztatásuk szerint szentmisét mondanak az elhunytért és elhelyezik hamvait az urnatemetőben. Vattay Elemér életének 82. évében hunyt el július 31-én.

    A fotós 1931. március 26-án született Szolnokon. A 40-es évek végén Sevcsik Jenőtől tanult fényképezni a Szépmíves Líceumban. 1951-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára járt, de mivel nem írta alá a Mindszenty bíborost elítélő körlevelet, az első félév végén kitették a főiskoláról. A Közúti Hídfenntartó Vállalatnál kapott segédmunkát, később a Csepel Vas- és Fémművekhez mint műszaki fényképész, minőségi ellenőr.

    Vattay Elemér úgy lett műgyűjtő, hogy művészbarátairól, alkotásaikról fényképeket készített, cserébe rajzokat, festményeket, kéziratokat kapott. Végigfotózta Ferenczy Béni életének utolsó tízéves alkotói periódusát, baráti köréhez tartozott mások mellett Kondor Béla, aki "hites fotográfusnak" nevezte el, Kassák Lajos, Bálint Endre, akinek képmontázsaihoz ő szállította a fotókat. Latinovits Zoltánról - aki évfolyamtársa volt a gimnáziumban és egy cserkészcsapatban voltak - a színészkirály halála előtt készített fotót.

A legmélyebb barátság Pilinszky Jánoshoz fűzte, a költő verset is írt neki a róla készült portré alá Agonia christiana címmel - idézte fel korábban a fotográfus életútját lánya, Vatai Kinga.

    A fényképezések alatt a művészek beszélgettek, és az akkor megjelent hordozható magnót Vattay kitette az asztalra és rögzítette ezeket a beszélgetéseket, amelyeket később átadott a Petőfi Irodalmi Múzeumnak. Gyűjtötte híres kortársai kéziratait is, volt egy írása Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudóstól is.

A kéziratokat bekeretezve a falon tartotta, de később felesége dossziéba tette, megóvandó a fénytől és az elporladástól - emlékezett vissza édesapjára a lánya.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása

Más művészeti ágakról

Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés