art&design
2012. 09. 06.
Már látható az ARC plakátkiállítás
Már állnak a 12. ARC kiállítás plakátjai Budapesten az Ötvenhatosok terén. Bár a hivatalos megnyitó csak pénteken lesz, már csütörtök délután is sokan voltak kíváncsiak a tavaly ugyan elmaradt, de idén régi hagyományaival visszatérő kiállításra.
A 12. ARC kiállítás idei cím és ihletadó mottója a magyar Himnusz második sora: "... Jó kedvvel, bőséggel...". A szervezők a pályázat kiírásakor arra voltak kíváncsiak, hogy milyen tartalom férhet bele ebbe a három szóba, milyen új jelentéstartalommal ruházható fel az ismert sor.
A szervezők - ahogyan korábban is - szabad kezet adtak az alkotóknak, hogyan használják a szavakat, hiszen a pályázat elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságát kínálta fel a művészi eszközökön keresztül. Ehhez mérten számos ironikus, szkeptikus és erős társadalomkritikai mű született, de akadt közöttük néhány szomorú és csalódott alkotás is.
Több munkán visszatérő elem az Erzsébet-utalvány, az elmúlt évek nagy katasztrófái és az ország vezető politikusai. Az idei különlegesség Dömötör László költő performansza, aki az általa tervezett Számla-adó című plakát előtt ül és számlát ad számlaadói tevékenységéről.
A 12. ARC főtámogatója az ELMŰ-ÉMÁSZ áramszolgáltató csoport, így az idei ARC+ témát az energiacég szolgáltatja Magyar spiritusz címmel. Az ARC+ pályázóinak óriásplakáton vagy hirdetőoszlopon kellett bebizonyítaniuk, mennyire igaz az, hogy "találékony nemzet" a magyar.
A plakát szereplőjének olyan embernek kellett lennie, aki bár nem tett szert világraszóló hírnévre, egyedülálló megoldást eszelt ki valamely problémára. A főhősök lehettek egyszerű, hétköznapi emberek, akik nem világmegváltó céllal, pusztán a maguk kedvére, környezetük életének megkönnyítésére alkottak vagy teljes odaadással éltek hivatásuknak, amely egyedülálló megoldásokhoz vezette őket.
Az ARC+ tárlaton a főhős a rá jellemző tevékenység közben vagy találmányával együtt szerepel a plakátokon.
A pályázat nyerteseit pénteken 11 órakor hirdetik ki. A HAUG (Hungarian Adobe Users Group) különdíját a 12. ARC zsűrije annak az alkotónak ítéli oda, aki a legkreatívabb, leginnovatívabb módon alkalmazza a digitális grafikai és tipográfiai megoldásokat versenyművén.
A pályázat kiírói egyébként kibővítették a korhatárt, idén már 14 éves kortól lehetett pályázni a kiállításra. A plakátok szeptember 23-ig láthatók az Ötvenhatosok terén.

További írások a rovatból
Drozdik Orshi: ötven év reflexiói
Más művészeti ágakról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig