bezár
 

art&design

2012. 10. 04.
Paint Up! döntő szombaton a Műcsarnok homlokzatán
2012. október 6., szombat 19h, Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, 2012. október 5-14.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2012. október 6-án szombaton 19 órától, a Hősök terén a Műcsarnoknál a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelt eseményeként rendezik meg a Paint Up! döntőjét. Az épületvetítés műfaját népszerűsítő, egyedülálló rendezvényen a Műcsarnok 1000 m2-es homlokzatát életre keltő animációkat láthatnak az érdeklődők.

prae.hu

A Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő versenyt idén harmadik alkalommal hirdette meg a Visualpower Kft. A világon egyedülálló pályázatot animáció- és mozgókép készítőknek írták ki. A nyílt versenybe az architekturális vetítés, más néven building mapping műfajában készült, 3 perces, zenei aláfestéssel ellátott filmmel lehetett nevezni. Az "épületmozgató" animációkat ez alkalommal a Műcsarnok homlokzatára kellett megálmodniuk az alkotóknak.

Az október 6-i döntőn az előzsűrizés során kiválasztott 12 legjobb pályaművet, továbbá a műfaj nemzetközi hírű képviselője Bordos László Zsolt és alkotótársai által kifejezetten erre az alkalomra készített 3D videomapping filmet és az ehhez kapcsolódó interaktív vetítést tekinthetik meg az érdeklődők.

A kihagyhatatlan élményt ígérő rendezvényen a Műcsarnok többszöri metamorfózisát élheti át a közönség. A monumentális képsorok virtuálisan feldarabolják, táncoltatják vagy éppen mesebeli erdővé varázsolják a múzeum homlokzatát.

A külföldön is kuriózumnak számító, a building mapping vetítést népszerűsítő Paint Up! verseny lehengerlő látványával először 2010-ben találkozhattak a hazai nézők. Az azóta rendkívül népszerűvé vált, évente egy alkalommal megrendezett eseményre idén több külföldi pályamunka is érkezett, melyek közül egy török, egy olasz és egy brazil-dubai alkotás is bekerült az október 6-i döntőbe. A döntőt élőben közvetítik a http://paintup.visualpower.hu/ oldalon és a ustream.tv/visualpower csatornán.

A rendezvény ingyenes!

További információk: http://paintup.visualpower.hu/

Az október 5-14. között zajló Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál főhadiszállása a café budapEST BÁR a fesztivál mind a 10 napján várja látogatóit DJ-szettekkel, vetítésekkel, kulturális beszélgetésekkel és egy fémszobortárlattal a pezsgő életéről híres Erzsébet téren.

A café budapEST BÁR programjai a fesztivál teljes ideje alatt ingyenesen látogathatók.

www.cafebudapestfest.hu


Részletes programinformációk és jegyvásárlás:

Budapesti Fesztiválközpont Közönségszolgálat
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 11.
+ 36 1 486 3311
jegy@fesztivalvaros.hu

Képek:
lead - MTA A tudomány, a haladás
szöveg - MTA, 2011 Paint Up! (forrás: http://www.cafebudapestfest.hu)

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés