bezár
 

zene

2012. 10. 13.
A Henrik Freischlader Band az A38-on
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy fiatal német bluesgitáros tehetség, a tavasszal a budapesti Gary Moore-emlékkoncerten is fellépett Henrik Freischlader játszik zenekarával október 17-én az A38 hajón.

prae.hu

Az eredetileg dobosnak készült, most 30 éves Henrik Freischlader 14 éves korában éppen Gary Moore hatására választotta a gitárt, de sok más hangszeren is remekül játszik. 2009-ben készített albumán például egymaga játszotta fel az összes hangszert. Henrik Fleischlader e lemez, a Recorded By Martin Meinschäfer című anyag kapcsán vált szélesebb körökben is ismertebbé, illetve a nagyobb európai bluesrock fesztiválok állandó fellépőjévé - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Lemezei saját kiadójánál jönnek ki, a zene a blues-rock műfajt nyitottan kezeli, dzsesszel, soullal, funkkal elegyítve. Fleischlader ráadásul nemcsak kiválóan gitározik, de jól is énekel. Mostani turnéján legfrissebb albumát, a szeptemberben megjelent House In The Woods című lemezt mutatja majd be zenekarával, amelyben Theofilos Fotiadis basszusgitározik és vokálozik, Moritz Fuhrhop Hammond C3 orgonán és billentyűs hangszereken játszik, Björn Krüger pedig dobol és vokálozik.

A szerdai A38-koncerten egy hazai tribute zenekar, a Message To Hendrix melegít be a Henrik Freischlader Band előtt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés