bezár
 

zene

2012. 10. 31.
Kaláka nap a MOM-ban
2012. november 11., vasárnap, MOM Kulturális Központ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 11-én, vasárnap délelőtt és délután is várja az érdeklődőket a Kaláka együttes. A XII. kerületi helyszínen oly sokszor muzsikált már a zenekar, így nagy öröm számukra, hogy ismét ott léphetnek fel a nemrég megújult házban.

prae.hu

Délelőtt 10 órakor: Nálatok laknak-e állatok?

Délelőtt a gyerekeknek állatokról énekelnek, a több mint negyedszázada megjelent első zenéskönyvükből és persze kiegészítik a műsort újabb lemezeiken hallható állatos dalokkal is.

Este 19 órakor: Valaki jár a fák hegyén

A Kaláka este Kányádi Sándor verseire írott dalaikból ad koncertet. Dél keresztje alatt, Kuplé a vörös villamosról, Vannak vidékek, Fakatona, Az elveszett követ… sorolhatnánk hosszasan, amiket hallhat a közönség a műsorban. Az est vendége Kányádi Sándor, akitől mindig tanulunk valamit: mesél, verset mond valamennyiünk örömére.

A koncertek után lehetőség nyílik arra is, hogy Sándor bácsi és a Kaláka tagjai dedikálják a CD-ket, könyveket, különös tekintettel a két Hangzó Helikon Kaláka – Kányádi kötetre. 

Kaláka és Kányádi Sándor
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Balogh Ádám lemezéről
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét
irodalom

Az örmény idő nyomában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés