art&design
2012. 11. 25.
Huszonöt éves a százhalombattai Matrica Múzeum
Negyedszázada alapították a település ókori nevét viselő Matrica (ejtsd: Mátrika) Múzeumot Százhalombattán. A különleges alkalomból hétfőn nyílt napon és ünnepi programokkal várják az érdeklődőket.
A huszonöt évre visszatekintő kiállításban a látogatók a pincétől a padlásig minden titokba bepillanthatnak, a tárlatvezetések és a kézműves foglalkozások mellett megismerhetik az elmúlt negyedszázad egy-egy jelentősebb pillanatát, emlékeit, emellett huszonöt olyan különleges tárgyat is láthatnak, amely még soha nem került közönség elé - mondta el az MTI-nek Dobos Ágnes sajtóreferens.
A jubileumi ünnepségen az alapítókra és a kezdetekre emlékezhetnek a vendégek közösen Vicze Magdolna igazgató és Vezér Mihály polgármester segítségével, de beavatja az érdeklődőket személyes emlékeibe Takács Péter, az egykori Honismereti Szakkör alapító tagja, a Barátság Kulturális Központ nyugalmazott igazgatója is, a megemlékezés végén pedig a múzeum egykori etnográfusa, Szilágyi Dániel zenész ad koncertet együttesével.
Az intézmény történetét felidézve a sajtóreferens hangsúlyozta: a római kori település nevét viselő kis helytörténeti gyűjtemény nőtte ki magát városi, mára európai hírnevet szerzett múzeummá, ahol a tudományos kutatás mellett komoly közművelődési és múzeumpedagógiai munka folyik. Az 1987-es indulás után 20 évvel - a város támogatásának is köszönhetően - teljesen megújult az épület, és 18. századig visszavezethető múltjához méltó külsőt kapott.
A település több tízezer éves történetét bemutató kiállításokhoz 1996 óta régészeti park is tartozik, amely Magyarország első őskori szabadtéri múzeuma. A területen bronz- és vaskorból feltárt házak, kemencék, melléképületek hiteles rekonstrukciói épülnek folyamatosan. A feltárásokon tudományos szenzációnak számító leletegyüttesek is előkerültek, ilyen a 2700 éves, tölgyfából épített folyosós sírkamra, amelyet eredeti helyén tekinthetnek meg az érdeklődők.

További írások a rovatból
Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
Más művészeti ágakról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről