bezár
 

zene

2013. 02. 21.
Alig négy hét, és Mick Hucknall, a Simply Red alapítója és énekese visszatér Budapestre, hogy ismét elbűvölje a zene szerelmeseit
2013. március 25. Budapest Aréna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Biztosra vehető - ahogy Mick Hucknall fantasztikus pályafutása során mindig - hogy március 25-én a Budapest Aréna közönsége egy nagyon különleges atmoszférájú koncertre számíthat, amelynek gerincét az október végén megjelent Americal Soul album dalai adják majd.
Néhány érdekesség az összetéveszthetetlen hangú sztárról:

az angliai Dentonban nőt fel, egyedüli gyermekként. Édesanyja 3 éves korában elhagyta a családot és az USA-ba költözött. Michael-t borbély édesapja egyedül nevelte. Édesanyjával több mint 30 év után, már világsztárként találkozott újra.

Egy 1976-os Manchester-i Sex Pistols koncerten alakult meg a Simply Red elődje, a Frantic Elevators nevű punk banda, Mick Hucknall vezetésével. Közel 7 évig próbálkoztak, minimális helyi sikerekkel, majd feloszlottak, bár a tagok nagy része azonos maradt az 1985-ben alapított Simply Red-ben is.

Mick Hucknall

A Simply Red neve Mick becenevéből származik, akit jellegzetes vörös haja miatt hívott mindenki Red-nek.

Mick Hucknall több üzleti vállalkozásban is érdekelt, alapítója és társ-tulajdonosa egy rendkívül sikeres reggae labelnek, a Blood and Fire-nak, egy építészeti cégnek, amely főleg köztereket és középületeket tervez és épít, valamint Johnny Depp, John Malkovich és Sean Penn mellett a Párizsban üzemelő Man Ray étteremben is tulajdonos.
Ideje nagy részében Szicíliában él, ahol saját borát is forgalmazza Il Cantante (az énekes) márkanév alatt.

A nyolcvanas évek második felében legendás volt állandó csajozásáról, saját bevallása szerint nem volt ritka, hogy egy nap akár 3 különböző nővel is ágyba bújt. Mára már "lehiggadt", évek óta Gabriella Wesberry-vel él együtt, akivel közösen nevelik 6 éves lányukat, Romy-t, és akit 2010-ben végül feleségül is vett.

Mick Hucknall aktívan politizál, sokak szerint komoly szerepe volt anno Tony Blair győzelmében is.

Közismert tény, hogy sokat és szívesen adományoz, főként hátrányos helyzetű vagy csapás sújtotta emberek vagy őket segítő szervezetek számára.

Óriási focirajongó és Manchester United fan.

2012. április 14-én a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagjává választották. 

Mick Hucknall
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Csáki László: Kék Pelikan


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés