bezár
 

film

2008. 10. 11.
Hugh Jackman, a "Farkasember" 40 éves
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 12-én lesz negyvenéves Hugh Jackman, az egyik legnépszerűbb ausztrál színész.
Szülei Angliából vándoroltak ki, anyja egy idő után haza is utazott, öt gyermekkel hagyva faképnél férjét. Az ókori történelem, a sport és a lányok iránt érdeklődő, de fiúiskolába járó Hugh leginkább az ismerkedési lehetőségek miatt kezdett a színjátszó körbe járni. Egyetemi évei alatt dolgozott benzinkutasként és gyermekbulikra bérelhető bohócként. Újságírói diplomájának megszerzése után nagyanyai örökségéből beiratkozott a színiakadémiára. A pénzt nem tékozolta el: hamarosan szerepet kapott a Szomszédok című tévésorozatban, nevét és arcát megismerték az ötödik kontinensen. A jóképű színész kiválóan énekel és táncol, az Oklahoma című musicalben nyújtott alakításáért Londonban Laurence Olivier-díjra jelölték, 2004-ben pedig megkapta a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjat.

Első fontosabb filmszerepét tíz éve a Ponyvarománc című romantikus vígjátékban kapta, amelyben egy szabadidejében könnyfacsaróan érzelmes lányregényeket író kamionsofőrt alakított. Igazi karrierjét 2000-ben a mutánsok világában játszódó, képregény alapján készült X-Men indította el, amelyben egy természetfölötti képességekkel rendelkező farkasember bőrébe bújt. (A szerep kedvéért alaposan "kigyúrta" magát, további gondot okozott, hogy az 1,90 magas Jackman harminc centivel nagyobb, mint a képregény-figura, így folyamatosan szokatlan szögekből vagy deréktól fölfelé kellett filmezni.) Természetesen szerepelt a második és a harmadik részben, sőt a jövőre bemutatandó folytatásban már az egyik producer is ő lesz. Felmerült a neve a James Bond szerepéből (legalábbis a producerek szerint) kiöregedő Pierce Brosnan utódaként, de végül Daniel Craig lett Őfelsége új 007-es ügynöke.

A sármos színész a Kate és Leopold című romantikus vígjátékban véletlen baleset révén a jelenbe csöppenő úriemberként bonyolódott szerelmi kapcsolatba Meg Ryannel, majd Ashley Judd megértő barátját alakította a habkönnyű A csábítás elmélete című filmben, de szerepelt a Kardhal című akciófilmben is. A Van Helsing vámpírvadászaként egyszerre küzdött Drakula, Frankenstein és a Farkasember ellen - jellemző a Sztanyiszlavszkij módszerére esküdő színészre, hogy a szerepről 15 oldalas jegyzetet nyújtott át a rendezőnek. Szívesen adja hangját animációs filmekhez is, így a pingvinek világában játszódó, s a tavalyi évben Oscar-díjas Táncoló talpakhoz, vagy az Elvitte a víz egeréhez.

Két éve hatalmasat bukott A forrás című filozofikus kalandfilmje, hiába borotváltatta kopaszra fejét. A még a mozikban futó Szex telefonhívásra című erotikus thrillerben egy "rosszfiú" ügyvédet formál meg, az érzelmektől fűtött Ausztráliában Nicole Kidman a partnere. (Utóbbi producerei először nem rá gondoltak, de miután Mel Gibson és Russel Crowe is nemet mondott, ő kapta meg a szerepet.)

Jackman több mint tíz éve él boldog házasságban színésznő feleségével, akivel két gyermeket fogadtak örökbe. Szabadidejében zongorázik, gitározik és hegedül, kedvenc zenésze Phil Collins, a sportok közül leginkább a golfot, a krikettet és a széllovaglást szereti. Többször vezette a Tony-gálát és a Saturday Night Live showműsort, nagy tisztelője az illuzionista Houdininek, s többször is beválasztották a világ ötven legszebb embere közé.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 14. Frankofón Filmnapokról
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Prikler Mátyás: Hatalom
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
Kritika Kállay Eszter Vérehulló fecskefű című kötetéről
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés