bezár
 

zene

2013. 03. 22.
Döntöttek az Operaházban az igazgatói pályázatokról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szakmai bizottságok véleménye alapján Héja Domonkos zene-, illetve Solymosi Tamás balettigazgatói kinevezésének miniszteri jóváhagyását kérte Ókovács Szilveszter Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjétől.

prae.hu

A Magyar Állami Operaház által meghirdetett és 2013. február 12-én közzétett főzeneigazgatói, balettigazgatói, valamint marketing és kommunikációs igazgatói pályázatok beadásának postai feladási határideje 2013. március 13-án éjfélkor járt le - közölte az MTI-vel Várkonyi Judit sajtófőnök. 
   
A főzeneigazgatói posztra ketten, a balett-igazgatóira ugyancsak ketten - Héja Domonkos és Dénes István, illetve Solymosi Tamás és Macher Szilárd, a marketing és kommunikációs igazgatói posztra négyen adták be pályázatukat.
   
A pályázatokat a Magyar Állami Operaház főigazgatója által felkért szakmai bizottság véleménye alapján bírálták el. A bizottsági ülés és a pályázók meghallgatása 2013. március 21-én lezajlott. A pályázók meghallgatását követően a szakmai bíráló bizottság tagjai véleményt mondtak a pályázatokról és javaslatot tettek az általuk alkalmasnak ítélt igazgató személyére a főigazgató részére, aki a kinevezésre jogosult. 
   
A bírálatot követően a balett- és a főzeneigazgatói posztok esetében miniszteri jóváhagyás birtokában történik a kinevezés.     
   
A főzeneigazgatói pályázatot Batta András, a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektora, Fekete Gyula zeneszerző, Farkas Zoltán zenetörténész, Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója; Bátor Tamás operaénekes, Főző Virág, az Operaház vezető jogtanácsosa (az Operaház képviseletében), továbbá az érdekképviseletek küldöttei: Bárány Balázs, a ODFSz elnöke; Benkőné Micheller Mária, az SZMDSZ képviselője; Rotter Oszkár, az MZTSZ operaházi szervezetének elnöke; Nagyszentpéteri Miklós, a közalkalmazotti tanácsának elnöke véleményezte.
   
A balettigazgatói pályázatot Szakály György a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora; Kiss János, a Győri Balett igazgatója; Vincze Balázs, a Pécsi Balett vezetője; Dózsa Imre, az Operaház volt balettigazgatója, Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház volt igazgatója és Nagy Iván, az English National Ballet volt igazgatója, továbbá az Operaház és az érdekképviseletek küldöttei bírálták el. 
   
A marketing és kommunikációs igazgatói posztra Ókovács Szilveszter Turkovics Mónikát nevezi ki, aki hamarosan átveheti kinevezését. Valamennyi megbízás öt évre szól.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
A Bohemian Betyars új albumáról
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Az FSA első két napja a Szigeten
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés