bezár
 

zene

2013. 04. 03.
Emmi: csak nyilvántartásba vett előadóművészeti szervezeteket támogathatnak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mivel a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar alapítványi formában működik, regisztrálnia kellett volna az előadóművészeti irodánál, hogy részt vehessen az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) pályázatain - közölte szerdán a tárca az MTI-vel.

prae.hu

A minisztérium közleményében arra reagált, hogy az önmagát az ország legrégebbi szimfonikus zenekarának tartó, 1829-ben alapított soproni Liszt-zenekar teljes vezetése lemondott kedden pénzhiányra hivatkozva.
   
Dárdai Árpád karmester, aki 33 évig dirigálta a zenekart, a Kisalföld megyei napilapnak indoklásképp elmondta, hogy a három évtized alatt egyre romlott a helyzetük, miközben a város részéről nem éreztek "különösebb atyai gondoskodást", így végül már próbapénzt sem tudtak fizetni a tagoknak.
   
Az Emmi közölte: információi szerint a soproni zenekar alapítványi formában működik, tehát regisztrálnia kellett volna, hogy részt vehessen az Emmi által kiírt pályázatokon a Nemzeti Kulturális Alap pályázatai mellett. "A Soproni Zenekar ezt nem tette meg, így nem is indult a pályázaton" - olvasható a közleményben. 
   
A dokumentum emlékeztet arra, hogy a nemzeti előadóművészeti szervezeteket az állam tartja fenn, vagy az állammal kötött közszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek, a kiemelt szervezeteket az önkormányzat finanszírozza, vagy az önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek.

"A nemzeti vagy kiemelt minősítéssel nem rendelkező szervezetek a központi költségvetésből pályázati úton nyerhetnek támogatást, amelynek előfeltétele, hogy ezek a társulások nyilvántartásba vetessék magukat az előadóművészeti irodánál" - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy a kormány 2012-ben csaknem 4,1 milliárd, 2013-ban több mint 4,5 milliárd forinttal járult hozzá 11 fővárosi és 12 vidéki együttes működéséhez és szakmai programjához a központi költségvetésből.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Jonas Mekas és William Basinski
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés