bezár
 

art&design

2013. 05. 24.
Palócföldi táncháztalálkozót tartanak szombaton Salgótarjánban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyarországi és szlovákiai területeken élő palócság népzenei, néptánc- és népművészeti értékeit összegyűjtve második alkalommal szervez palócföldi táncháztalálkozót a Jó Palócok Regionális Népművészeti Egyesülete. A szombati salgótarjáni programra több mint ezer főt várnak - közölte az MTI-vel a főszervező, a Nógrád Táncegyüttes vezetője, Szabó János.

prae.hu

A gyöngyösi Vidrócki, a füleki Rakonca, valamint a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes összefogásában tavaly, a magyarországi táncházmozgalom megszületésének 40. évfordulójára szervezték meg az első palócföldi táncháztalálkozót. Ennek sikerén felbuzdulva, immár hagyományteremtő szándékkal folytatják Palócföld folklórértékeinek az egybegyűjtését – mondta a főszervező. Idén annyiban szélesítik a palettát, hogy a felvidéki és a magyarországi palóc területeken túl Matyóföldről is hívtak táncoktatót és fellépő együttest.
   
A salgótarjáni városi sportcsarnokban május 25-én délelőtt 10-kor kezdődnek a nagyszínpadi programok, amelyek kiegészítőjeként a kamaratermekben Etno-mozi keretében néprajzi témájú dokumentumfilmeket, portréfilmeket vetítenek, palócföldi mesemondók, fiatal népzenei együttesek lépnek fel és műsort adnak a Fölszállott a páva népzenei és néptáncvetélkedő palócföldi szereplői, a Papács zenekar, a salgótarjáni Kubinyi Júlia, a sídi Benko Fruzsina, valamint a kukuszinai Csizmadia Anna.
   
A rendezvényen bemutatkoznak kézművesek és viseletkészítők, a nap díszvendége a legidősebb magyar dudás, Pál István lesz, az est végén Kincses Nógrád címmel a Nógrád, az Ifjú Nógrád és Viganó táncegyüttesek, valamint a Zenthe Ferenc Színház és a Folt zenekar közös műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Godot Galériában
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés