bezár
 

art&design

2013. 06. 20.
Szombaton rendezik a Tűzzelvassal fesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizedik alkalommal rendezi meg a Fehérvári Kézművesek Egyesülete a Tűzzelvassal fesztivált Székesfehérváron; a szombati rendezvény középpontjában ezúttal az ollókészítés, ollójavítás lesz.

prae.hu

A fesztivált a magyar kézművesség megőrzése céljából hívták életre tíz évvel ezelőtt. A június 22-ei eseményen ismét részt vesznek az ország legkiválóbb késesei, kovácsai, fegyverkovácsai és tőrösei, hogy népszerűsítsék mesterségüket és a hagyományosan kézimunkával, kiváló nyersanyagokból készített minőségi, díszes magyar termékeiket.
   
A Rác utcai skanzenben idén az olló jut főszerephez: Nagy István kés- és ollókészítő előadást is tart az ollók használatáról és javíttatásáról. A programból kiemelkedik még a csirkehús feldolgozásához használt eszközök bemutatója és a borotvakészítés rejtelmeiről szóló előadás. A szervezők tájékoztatása szerint birkanyírás és lópatkolás is színesíti majd a látnivalókat.
   
Az egyesület szorosan együttműködik a székesfehérvári szerb nemzetiségi önkormányzattal, így a Rác utcai szerb ortodox templom kertjében felállított színpadon zenés-táncos előadások, az I. András Lovagrend bemutatója és egyéb programok várják a vendégeket. A Múzeumok éjszakája programsorozat keretében a templom éjjel 2 óráig nyitva áll a látogatók előtt, akik szerb ételkülönlegességeket is megkóstolhatnak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

A MOME ADM „Válts nézőpontot!” kiállításáról
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés