bezár
 

art&design

2013. 10. 01.
Múzeumok hosszú éjszakája Bécsben – nem csak éjjeli baglyoknak
2013. október 5. 18-01h
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rekordszámú kiállítóhely részvételével rendezik meg a Múzeumok Hosszú Éjszakáját az osztrák fővárosban. Kétszázezer érdeklődőt várnak a 2013. október 5-i rendezvényre.

prae.hu

Tizennegyedik alkalommal rendezi meg az osztrák közszolgálati televízió, az ORF a Múzeumok Hosszú Éjszakáját, amely 2000 óta összesen 4,2 millió látogatót vonzott az osztrák múzeumokba, kiállítóhelyekre. Idén Bécsben várhatóan 200 ezren, Ausztria-szerte pedig 450 ezren vándorolnak majd múzeumról múzeumra október 5-én.

Az éjszakai akció célja, hogy azokat az embereket is a kiállítóhelyek falai közé csábítsák, akik egyébként nem járnak minden hónapban múzeumba – magyarázza Alexander Wrabetz, az ORF vezérigazgatója a rendezvény hátterét. Sok múzeum ugyanis speciális programokkal, tárlatvezetésekkel és külön gyermekprogramokkal készül az éjszakai nyitvatartásra.

A Pratermuseumban például „igazi erős emberekkel” szkanderezhetnek a látogatók, a Hadtörténeti Múzeumban pedig a postagalamboké lesz a főszerep. Kevesen tudják, de a madarakat egészen a 70-es évekig alkalmazták hírvivőként. A most épülő főpályaudvart bemutató kiállítóteremben, a Bahnoramaban 3D-ben suhanhatnak el az építési terület felett az érdeklődők, a Ringen és a rakparton pedig egy 1929-es háromrészes villamos közlekedik majd guruló múzeumként.

Az osztrák fővárosban összesen 128 intézmény vesz részt az akcióban, a nagy kiállítóházaktól az egészen kicsi, különleges múzeumokon át az új kulturális hotspotokig mint például az Anker Brotfabrik. Így a kínálat a Habsburgok kincseskamrájától a Belvederen és a Leopold Museumon át egészen a MAK kerékpár-kiállításáig terjed, de az érdeklődők találhatnak bohócokkal, fogakkal, éremautomatákkal vagy varázsdobozokkal kapcsolatos tárlatokat is. Tavaly Bécsben a Természettudományi Múzeum volt a legnépszerűbb (13.009), utána az Albertina (11.763) és a Művészettörténeti Múzeum következett (9.936).

A szombaton 18 órától vasárnap hajnali 1 óráig tartó akcióra egy jegy 13 euróba kerül, ami nemcsak az összes múzeumba, de a tömegközlekedési eszközökre is érvényes. Ráadásul a helyszínek között külön buszjáratok közlekednek, amelyeken a jegy tulajdonosai szintén ingyen utazhatnak.

Részletes program: http://langenacht.orf.at/

Forrás: COMPRESS Budapest | Bécs Város Képviseleti Irodája

Fotók: Copyright Hans Leitner / ORF



nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés