bezár
 

zene

2013. 10. 10.
Verdi 200: az utcákon is ünneplik a zeneszerzőt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Saját muzsikájával ünneplik Giuseppe Verdit Olaszország terein csütörtök éjszaka a zeneszerző születésének kétszázadik évfordulóján.

prae.hu

A Notte Verdi (Verdi éjszaka) elnevezésű kezdeményezéshez számos színház, zenekar, zenei egyesület és iskola is csatlakozott egész Olaszországban. Ahol az időjárás megakadályozza a szabadtéri koncertet, a helyi színházak nyitják meg kapuikat Verdi ünneplésére.

Máshol konferenciákkal és kiállításokkal emlékeznek meg a "legjelentősebb és legismertebb" olasz zeneszerzőről.
A torinói operaház idényét szerda este a Simon Boccanegra (1857) című Verdi-mű nyitotta meg a színházban színre vitt 1979-es előadás felelevenítésével.

A milánói Scala csütörtök esti kezdéssel Verdi-maratont rendez: először a világ leghíresebb Verdi-előadásaiból készült videoösszeállítást vetítik le, majd Riccardo Chailly karmester, a lipcsei Gewandhaus zenekarának művészeti vezetője beszél Verdi életéről és zenéjéről. Milánóban több mint nyolcvan Verdi-program követi egymást egészen január 27-ig, Verdi 1901-ben bekövetkezett halálának napjáig.

A velencei La Fenice operaház csütörtök este az Otellót (1887) viszi színre rendkívüli színhelyen: a Dózse-palota udvarán.

Kiemelkedő eseménynek számít a Verdi Requiemjének (1874) interneten is követhető előadása Riccardo Muti olasz karmester vezénylésével a Chicagói Szimfonikus Zenekarral (cso.org/verdi).

Verdi szülőhelyén, az emilia-romagnai Parma melletti Roncole di Bussetóban ünnepi bélyeget adtak ki a település leghíresebb szülöttjének emlékére. A parmai operaház előtti téren az Arturo Toscanini Zenekar tart Verdi-estet. Boldog születésnapot, maestro! címmel jelent meg a programokat tartalmazó www.giuseppeverdi.it honlap is, amelyen egyenesben követhetők a különböző események és Verdi-részletek is hallhatók.

Az olasz újságok megjegyezték, hogy az egész világon az etiópiai Addisz-Abebától a perui Limáig ünnepelt Verdi bussolétói otthonai évek óta elhagyatva állnak, az olasz államnak nincsen pénze a megmentésükre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés