bezár
 

art&design

2013. 11. 07.
Megnyílt a BUD Gallery
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar iparművészeti ékszereket ábrázoló fotótárlattal nyílt meg a Budapest Airport kiállítótere csütörtökön délután a 2A és 2B terminálok érkezési szintjét összekötő folyosón.
A BUD Gallery a tervek szerint elsősorban fotókiállításoknak ad majd helyet. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport főként magyar művészek színvonalas alkotásait szeretné bemutatni. A tárlat anyagát 4-5 havonta kívánják megújítani - ismertette közleményében az MTI-vel a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója.
    
Az első kiállítást a Pro Jugendstil Művészeti Alapítvány közreműködésével kortárs magyar ékszerkészítő iparművészek munkáiról szóló fotósorozatból rendezték.
    
Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója megnyitóbeszédében kiemelte: a kultúra és művészet kiváló eszköz lehet arra, hogy az utasok számára valódi élményt jelentsen a repülés és a repülőtéren eltöltött idő.
    
A galéria megnyitását üdvözlő Kucsák László, a XVIII. kerület országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy reményei szerint "a jövőben kerületi művészek alkotásai is megjelennek a repülőtér terminálján".
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

A Godot Galériában

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Átadták a 2026-os Aranyvackor díjait


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés