bezár
 

színház

2008. 11. 14.
Új Markó-bemutató
Angyalok üzenete / Seherezádé - Fesztivál Színház, november 29-30, december 1-2. 20:00
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Markó Iván és a Magyar Fesztivál Balett november 29-én mutatja be a Seherezádé című balettet. Markó koreográfiájában az Ezeregyéjszaka világa és a mai valóság egymásba játszik, középpontban ezúttal is a mai ember problémái állnak.

A Seherezádé női szemszögből láttatja az emberi kapcsolatokat, a vágyakat, az ösztönöket, a lelki igényeket – és az ambivalenciát. A november 29-i bemutatót követően a következő három napon is látható lesz a Seherezádé, illetve a 2006-ban bemutatott Angyalok üzenete, mely Bach zenéire épül, s melynek középpontjában a szeretet, a biztonság, az érintés és a közös repülés élménye áll.

Az előadás 20 órakor kezdődik

16 éven felülieknek!


Markó Iván (c) Mezey Béla

Angyalok üzenete - Felújítás (30')
Zene - Johann Sebastian Bach
Jelmez - Pilinyi Márta
Szólisták - Loósz Krisztina, Nyári Gábor, Szőke Renáta, Issovits István, Kiss Krisztián
Tánckar - Krenyác Éva, Csernyi Mariann, Csizmadia Katalin, Stetina Szonja, Boldizsár Marlene, Márton Zita, Házi Tamás, Hegedűs Imre
Koreográfus-rendező - Markó Iván

II. Seherezádé (16 éven felülieknek) (50') - Ősbemutató: 2008. november 29.
Zene - Nyikolaj Rimszkij-Korszakov
Díszlet - Székely László
Jelmez - Pilinyi Márta
Seherezádé - Bacskai Ildikó / Stetina Szonja / Szőke Renáta
Vezír - Issovits István / Gefferth Balázs
Arany rabszolga - Nyári Gábor / Szigeti Gábor
Koreográfius-rendező - Markó Iván

 

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés