zene
2014. 01. 15.
Kultúrák találkozása - a Dina zenekar
A népzene ünnepe - 2014. január 18. Művészetek Palotája
Immár hét éve annak, hogy a Liszt Akadémián megkezdte működését a népzenei tanszék. Ennek köszöntésére indította el a Művészetek Palotája A népzene ünnepe című sorozatot, amely a tradicionális és a feldolgozott népzene legnépszerűbb előadóinak és legfrissebb törekvéseinek bemutatásával évről évre a műfaj legrangosabb eseményévé vált.
A Dina zenekar ősi népzenéket kelt életre magával ragadó módon, amihez Samu-Pandzarisz Diána (Dina) kristálytiszta, varázslatos énekhangja mellett elengedhetetlen Dés András ütős rendhagyó játéka, Lamm Dávid érzékeny gitározása, valamint Szokolay Dongó Balázs izgalmas furulyajátéka. A szefárd zsidó, arab, görög, török dallamok elröpítik a hallgatót más korok, más országok népeinek világába.
A zenekar hamar berobbant a köztudatba azok után, hogy 2012 karácsonyára megjelent a zenekar első nagylemeze Dina: Durme, Durme címmel. A zenekart a 2012-es lemezfelvétel hozta össze, előtte nem játszottak együtt. De a felvétel olyan jól sikerült, hogy azóta rendszeresen adnak koncerteket.
Számos rendezvényen és klubban felbukkantak már itthon és külföldön is, ez a színpompás zene sokfelé sikert aratott. Lengyelországban egészestés koncerttel mutatkozhattak be Tarnow gyönyörű, hatalmas zsinagógájában.
A zenekar tagjai számára fontos a kultúrák találkozása, ami a szefárd zenére már eleve jellemző, hiszen görög, török, arab, argentin, spanyol hatás is megjelenik benne. A repertoár folyamatosan bővül, mostanában görög, török, valamint újabb szefárd-ladino dalokkal egészül ki. Zenéjük lényege az ősi népi dallamok autentikus előadása, a két kitűnő dzsessz zenésznek köszönhetően improvizációkkal fűszerezve, ami élővé, egyedivé tesz minden fellépést.
Egy friss klip:
A Dina zenekar lemezéről:
http://kiadok.lira.hu/kiado/rozsavolgyi/index.php?action=konyv&id=139416269
Részletek visszhangokból:
"A Dina együttes Durme, durme című lemeze ... 2013 jelentős világzenei durranása lehet... ezen mutatkozik be a varázslatos hangú Samu-Pandzarisz Diána... A jövő hangja ő, aki a zenei múlt mélységes mély kútjából merít első lemezén..." – olvasható a lira.hu hírében, a lemezbemutató kapcsán (http://hir.lira.hu/dm/13010901/bongeszo.html).
"Varázslatos énekhang" – "Samu-Pandzarisz Diana ... lélegzetelállító éneklése nagy dolgokra predesztinálja" – olvasható a Rózsavölgyi kiadó honlapján (http://kiadok.lira.hu/kiado/rozsavolgyi/index.php?action=konyv&id=139416269).
A divany.hu kritikusa ezt írta: "hangja magával ragadó" (http://divany.hu/stilfuresz/2013/07/03/aki_meg_a_halaltaborban_is_ujsagot_irt/).

További információk és youtube-felvételek:
https://www.facebook.com/pages/Dina-Music-Budapest/301625609948633?fref=ts
Durme, durme: http://www.youtube.com/watch?v=cmMpUaq0YYM
Ansi, ansi: http://www.youtube.com/watch?v=bbroV2WCLbM
Yiddishe mame: http://www.youtube.com/watch?v=LZtfhEplsq4
Dos amantes: http://www.youtube.com/watch?v=jSTXFvAzRU4
Hamavdil: http://www.youtube.com/watch?v=K91ej34NQEU
Szól a kakas már: http://www.youtube.com/watch?v=qMI2_AXVL7o
Nimrod: http://www.youtube.com/watch?v=ACE8PAIGVCs
Sien drahmas: http://www.youtube.com/watch?v=R-wZNYzclcM

További írások a rovatból
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
Más művészeti ágakról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról