bezár
 

zene

2014. 03. 03.
Kínai turnéra indul a Fesztiválzenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Március 6. és 15. között Kínában turnézik a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ).

prae.hu

A hangversenysorozat Hongkongban kezdődik, ahol a zenekar két alkalommal is koncertezik a város büszkeségének számító kulturális központ több mint kétezer ember befogadására alkalmas koncerttermében.

Ezután Peking, a Nemzeti Előadóművészeti Központ, majd a tekintélyes sanghaji Grand Theatre következik, végül a turné két tajvani hangversennyel zárul a tajpeji Nemzeti Hangversenyteremben - olvasható a BFZ hétfői közleményében.

Az előadott művek között szerepel Mozart 40. (g-moll) szimfóniája, Bruckner 9. (d-moll) szimfóniája, Borogyin Polovec táncok című műve, Alexander Glazunov a-moll hegedűversenye, Beethoven 7. (A-dúr) szimfóniája és Schubert 8. (h-moll, Befejezetlen) szimfóniája. Több koncerten is közreműködik Renaud Capucon francia hegedűművész - derül ki a részletes programból (www.bfz.hu).

A Fischer Iván vezette zenekar Sanghajban árvaházban, középiskolában, gyermekkorházban és öregek otthonában is zenél majd. Hongkongban a BFZ egyik művésze, Bazsinka József tart mesterkurzust, a zenekar igazgatója, Stefan Englert pedig Pekingben tart előadást kulturális menedzsereknek.
 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés