bezár
 

art&design

2014. 03. 13.
Két és fél milliárdos múzeumfelújítási program Győrben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mintegy két és fél milliárd forintos program keretében újul meg az egykori megyei múzeumnak otthont adó győri Apátúr-ház - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Fekete Dávid alpolgármester.
Közlése szerint 2016-ra zárul le a komplex rehabilitáció, amelynek eredményeként az állandó kiállítás területe jelentősen, az időszaki tárlatoké több mint kétszeresére növekszik, például azáltal, hogy üvegtetővel lefedik a több mint félezer négyzetméteres belső udvart. Emellett harminc év után megújul az itt bemutatott állandó kiállítás is.

Az alpolgármester emlékeztetett rá: az egykor a pannonhalmi főapát győri rezidenciájaként szolgáló épület történelmi és kulturális szempontból is meghatározó szerepet játszik a belvárosban, amelyet 2006 óta folyamatosan, számos lépésben újított meg a városvezetés.

Közlése szerint már készülnek az engedélyeztetési tervek, amelyek eredményeként egy 21. századi igényeknek megfelelő múzeumépületet avathatnak fel két év múlva. Az MTI kérdésére Fekete Dávid úgy nyilatkozott, hogy 2014-2015 fordulóján születhet meg a pályázati döntés a projekt támogatásáról.

Grászli Bernadett, az egykori megyei múzeumot is magában foglaló Rómer Flóris Városi Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója az eseményen bejelentette, hogy március 20-án bezárnak a legutóbb 1983-ban felújított Apátúr-ház kiállításai; ezt követően megkezdik a tárgyak csomagolását, elszállítását, valamint a korábban többször átalakított, nemegyszer a szükséges dokumentációs munka nélkül felújított épület falainak kutatását.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy amit lehet, azt eredeti állapotába állítják vissza. Példaként említette, hogy a ház ma díszteremként szolgáló egykori ebédlőjében korhű állapotok maradtak meg, ugyanakkor mostanra már semmi sem látható az apáti lakosztály freskóciklusaiból.

Szólt arról is, hogy az új állandó kiállítás a Városmozaik - Győr az itt élők szemével mottó köré szerveződik; az országos jelentőségű múzeumi anyag birtokában az életmódtörténeten keresztül kívánják bemutatni a terület múltját.

Megjegyezte: az önkormányzatok által átvett korábbi megyei múzeumok közül a győriben indul a legnagyobb megújítási program.

Domanyik Eszter, a városháza marketing, turizmus és kommunikációs osztályának vezetője az eseményen kiemelte: az önkormányzat mindig is kiemelt jelentőséget tulajdonított a múzeumnak, amely egyszerre alkalmas arra, hogy bemutassa Győrt az ide látogatóknak, és hogy erősítse a helyiek lokálpatriotizmusát.
 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában
art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)
art&design

Szeivolt Katalin munkái a Ladó Galériában

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés