bezár
 

film

2014. 04. 16.
Digitális technikát kapott a zalaegerszegi art mozi
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Digitális technikát kapott a zalaegerszegi art mozi, a fejlesztést az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati úton 9 millió forinttal támogatta, a város pedig 4 millió forinttal járult hozzá a fejlesztéshez.

prae.hu

A beruházással régóta várt álom valósult meg a zalai megyeszékhelyen, megszűnik a hagyományos filmvetítés, az art mozit végre sikerült digitális technikával ellátni. A több mint félszáz embert befogadó teremben május hatodikától minőségi filmvetítéssel várják a közönséget - mondta el a fejlesztésről tartott keddi sajtótájékoztatón Kondor Anita, a Keresztúri művelődési központ igazgatója.
    
Hozzátette: a tapasztalatok szerint a digitális technikára történő átállást követően minden városban fellendült a nézők száma, így Zalaegerszegen is erre lehet számítani.
    
A zalaegerszegi art moziban április közepétől megkezdődnek a próbavetítések. Az ünnepélyes megnyitót május hatodikán tartják. A tervek szerint a hét minden napján lesznek vetítések.
    
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere kiemelte: a mozizás továbbra is biztosított lesz az önkormányzati fenntartású intézményben, ahol gazdag kínálattal, például művészfilmekkel és magyar alkotásokkal is várják a nézőket.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Olivier Assayas: A Kreml mágusa
Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
A 2026-os Hummel & Prae díjátadóról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés