bezár
 

irodalom

2014. 06. 02.
Kiadják a Galaxis útikalauz stopposoknak egyik részének vázlatait
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiadják Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regényfolyama egyik részének az író által elvetett vázlatait, amelyekre archívumában találtak.

prae.hu

Adams 16 fejezetet írt Az élet, a világmindenség, meg minden című harmadik részhez, de félbehagyta és elvetette, majd újrakezdte az egészet. A géppel írt oldalakat azonban megtalálták - más, korábban nem ismert szövegrészletekkel együtt - az írónak a Cambridge-i Egyetemhez került archívumában.
    
Az eddig meg nem jelent részletek Jem Roberts új Douglas Adams-életrajzában, a The Frood című kötetben látnak napvilágot.
    
A Galaxis útikalauz stopposoknak először rádiójátékként lett népszerű a BBC-n 1978-ban. Az Arthur Dent kalandjairól szóló első kötet 1979-ben jelent meg, amelyet aztán még négy követett. Az író 2001-ben halt meg 49 évesen.
    
Jem Roberts szerint Az élet, a világmindenség, meg minden első változata briliáns volt, tele vicces karakterekkel és jelenetekkel, Adams végül mégis félbehagyta. "Sokan azt gondolták, kidobta a kukába (az eredetit), de kiderült, hogy nem, itt van az egyetemen" - mondta Roberts a BBC-nek.
    
Arra a kérdésre, hogy az író vajon miért dobta el a kétharmadrészt kész könyvet, Roberts azt válaszolta, hogy Adams akkoriban szakított barátnőjével, ami megviselte és új kezdetet akart.
    
A szeptemberben megjelenő életrajzi kötetben az első rész, a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvből kimaradt részek is megjelennek. "Két rövid részletről van szó" - mondta Roberts.
   
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Berzsenyi-kód
Grzegorz Musiał Tamara a vulkán húga című könyvének bemutatójáról
Brian Cox részecskefizikus Stockholmban
Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben

Más művészeti ágakról

art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés