bezár
 

film

2014. 06. 25.
Elhunyt Eli Wallach, A hét mesterlövész sztárja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt 98 esztendős korában Eli Wallach, gererációja egyik legjelentősebb karakterszínésze - A hét mesterlövész sztárja -, aki több mint hatvan évig szerepelt a filmvásznon, színpadon és a televízióban - közölte szerdán a The New York Times online kiadása.

prae.hu

A színész keddi halálának hírét lánya, Katherine erősítette meg.
    
Wallach sokszínű tehetsége minden munkájában megmutatkozott, akár mexikói banditát játszott az 1960-as A hét mesterlövész című westernben, akár a Broadwayn lépett fel Ionesco Orrszarvú című drámájában, akár A keresztapa III. karakterszerepét alakította. Az amerikai filmakadémia 2010-ben életművéért tüntette ki tiszteletbeli Oscar-díjjal. Az indoklásban a testület "kaméleonként" emlegette, aki könnyedén illeszkedik bele minden szerepébe, és minden alakítása utánozhatatlan nyomot hagy ezeken a szerepeken.
    
Wallach első szerelme a színpad volt, gyakran lépett fel együtt felségével, Anne Jacksonnal, az amerikai színház legismertebb színészpárja voltak. A megélhetést mégis a filmezés jelentette. Mint egy interjújában 1973-ban elmesélte: "Megyek és lóra szállok Spanyolországban tíz hétre, és összejön a pénz, hogy hazatérve egy színdarabban játszhassak."
    
A brooklyni olasz-amerikai környéken felnőtt zsidó származású színész a színpadon és a filmen is olasz karaktereket eljátszva futott be. 1951-ben Tony-díjat nyert a Broadwayn futó, A tetovált rózsa című Tennessee Williams-darab olasz sofőrjének szerepéért. Első filmjében, a szintén egy Tennessee-darab nyomán született Babuci című, Elia Kazan rendezte 1956-os fekete-fehér produkcióban pedig egy szicíliai bevándorlót játszott.
    
Wallah a Texasi Egyetemre járt, ott tanult meg lovagolni is, aminek később jó hasznát vette a westernekben. Akkoriban azonban még tanárnak készült testvéreihez hasonlóan. A második világháborúban öt évig szolgált az egészségügyi alakulatoknál, kapitányként szerelt le. Alapító tagja lett az Actors Studiónak, ahol Lee Starsbergtől tanulta a "method acting"-et.
    
Pályafutása során számos televíziós produkcióban szerepelt, valamint több tucatnyi filmben. Híres szerepei közé tartozik a Lord Jim, A Jó, a Rossz és a Csúf, a Mackenna aranya, A dominó-elv és A keresztapa III. is. Az elmúlt két évtizedben sem hagyta abba a munkát: kiégett forgatókönyvírót alakított a Holiday című vígjátékban 2006-ban, Roman Polanski Szellemírójában titokzatos öregurat játszott Martha's Vineyardon, és megjelent a Tőzsdecápák - A pénz nem alszik című produkcióban is.
    
Filmjeiben sokszor alakított bajszos, ördögi figurákat. "Valójában kettős életet élek. A színházban én vagyok a kisember, a felingerelt, a félreértett ember", míg a filmeken "egyre rosszfiúkat osztanak rám" - mesélte szerepeiről, hozzáfűzve, hogy a filmbeli gonoszok néha összetettebbek egyes színpadi szerepeinél.
    
Élete végéig a színház maradt számára a meghatározó, hangsúlyozta is, hogy nem tudna nélküle élni. "Mit is tehetnék mást? Szeretek játszani" - mondta a The New York Timesnek adott interjújában 1997-ben.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Kristoffer Borgli: Kész dráma
Clair Obscur: Expedition 33
Olivier Assayas: A Kreml mágusa

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés