bezár
 

zene

2014. 07. 04.
Borsodi Fonó a diósgyőri várban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A felújítás alatt álló diósgyőri vár falai között szombaton és vasárnap ismét főszerephez jut a népzene, a folk, a blues, a tánc, megkezdődik ugyanis a Borsodi Fonó Folkfesztivál, amelyen kézműves termékek bemutatója és vására is színesíti a programot.

A rendezvény a Számadó együttes, a Ciráda zenekar, majd a magyar világzene egyik legjobbjának tartott Makám koncertjével indul, a közönség visszajáró vendégként üdvözölheti Palya Beát, aki friss formációjával, A Nő Projekttel érkezik, de színpadra lép Csemer Boglárka, azaz Boggie is.
    

prae.hu

Éjszakába nyúlóan bulizhatnak a résztvevők az idén 40 éves Vujicsics Együttes koncertjén, majd a 2013-as világzenei toplista élmezőnyéből Lajkó Félix és bandája lép fel, végül Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa Orchestra koncertje zárja a szombati napot.
    

A vasárnapi programot a Szinvavölgyi Néptáncműhely műsora nyitja, akik a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutatóban megcsodált táncukat is bemutatják. Ezt követően magyar "néptánccsődület" veszi kezdetét a Tényleg zenekar és a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncosainak közreműködésével, amelyet a Maszkura és a tücsökraj koncertje követ. Színpadra lép a sok nemzetközi elismerést és díjat magáénak tudó, autentikus magyar népzenét játszó Muzsikás együttes Petrás Mária, Fecske és Batyu közreműködésével.
    

Ott lesz a színpadon a hegedű, a bor és a pálinka kelet-európai nagyköveteként emlegetett Bohemian Betyars is, majd a vasárnapi program egy blues különlegességgel zárul: Big Daddy Wilson énekes-gitáros és az osztrák blues gitáros, Ripoff Raskolnikov koncertjével.
    

A diósgyőri vár kapujánál egyébként a fesztivál mind a két napján Magyar Népművészeti Skanzen várja a közönséget, akik láthatnak munka közben fafaragót, kovácsot, mézeskalácsost, bőrmívest, szövőt, gyertyamártót, teknővájót és csuhéfonót is. Ugyanitt népművészeti termékek vására, gasztronómiai utca, valamint a bor és a pálinka udvara is megnyílik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Eric Clapton budapesti koncertjéről
Don Broco: Nightmare Tripping

Más művészeti ágakról

Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
A 2026-os Hummel & Prae díjátadóról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés