bezár
 

zene

2014. 09. 14.
Pablo Casals Gordonkaverseny - Szabó Ildikó: hálás vagyok a magyar közönségnek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"Az elért eredmény azt jelenti számomra, hogy itthon szeretnek; hálás vagyok a magyar közönségnek a telt házért, a vastapsokért és a közönségdíjért" - mondta az MTI-nek Szabó Ildikó csellóművész, aki a szombat este zárult budapesti Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny megosztott második helyén végzett.

"A magyar közönség még mindig rendkívül kritikus, és nagy elvárásokat fűz a művészeihez, ami nagyszerű, remélem ezt a jó szokását meg is fogja tartani. Ez egyrészt segítség, másrészt viszont nagy nyomást is jelentett magyarként képviselni az országot, a kultúránkat és a zenei hagyományainkat" - mondta a 21 éves csellista, aki a budapesti Zeneakadémia mellett a berlini Művészeti Egyetemen (Universität der Künste) végezte, illetve végzi tanulmányait.

prae.hu

"Nagyon rég nem láttam a szüleimet, ezért számomra nagyon jó hangulatban telt a verseny. Mégis más így, itthon, mintha az ember egy idegen helyszínen hotelszobákban gyakorolgatna" - fogalmazott a muzsikus, aki arról is beszélt, hogy a versenyzők között egészséges versenyszellem és légkör alakult ki. "Ez nem mindig van így, sajnos" - tette hozzá.

Szabó Ildikó őszi terveiről elmondta: néhány nap múlva indul a kronbergi csellófesztiválra, ahol mesterkurzusokon is részt vesz majd, októberben Lajkó István zongoraművésszel az amszterdami Concertgebouw-ban lépnek fel, november végén pedig szólóestet ad a szentpétervári Marinszkij Színházban. "Mindenhol igyekszem a magyar zenei hagyományokat képviselni, ezt a 'névjegyet' letenni" - emelte ki.

A zsűri által legjobbnak talált dél-koreai Mun Taeguk az MTI kérdésére úgy fogalmazott: a győzelem a következő nagy lépés álma és fő célja felé, hogy sikeres zenész lehessen és megoszthassa zenéjét másokkal, egyúttal arra inspirálja, hogy még keményebben dolgozzon ezért.

"Néhányan kicsit versengőbbnek tűntek, mint a többiek, de összességében végig nagyon barátságos volt a hangulat. Az iskola is gyönyörű, nagyon kényelmes és jó érzés volt itt játszani" - mondta Mun Taeguk.

Az idén 20 éves csellóművész először jár Magyarországon. Mint mondta, városnézésre sajnos nem maradt ideje, de a magyar konyhába azért volt alkalma belekóstolni. A verseny után sajnos azonnal tovább kell utaznia - tette hozzá.

Mun Taeguk kitért arra is, hogy a New York-i Juilliard School elvégzése után jelenleg Bostonban, a New England Conservatory of Musicban folytatja tanulmányait.

A szombat esti díjkiosztó gálán a dél-koreai muzsikus több különdíjban is részesült, így meghívást kapott a 2015-ös Budapesti Tavaszi Fesztiválra, felléphet a Savaria Szimfonikus Zenekarral, és a Bartók Béla Emlékház is visszavárja Budapestre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jonas Mekas és William Basinski
Folytatódik a szakmai egyeztetés
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Az FSA első két napja a Szigeten
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés