bezár
 

irodalom

2014. 09. 19.
Tolnay és Márai vallomásai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tolnay és Márai vallomásai címmel irodalmi beszélgetést tartanak szombaton délután a Múzeum Kávéházban a Tolnay Klári-emlékév keretében, a Színházak éjszakája programsorozat keretében.

A beszélgetésen Góg Laura jogász-színháztörténész, Kaiser László költő-dramaturg és Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész vesz részt, az esemény házigazdája Góg János költő.
    

prae.hu

Góg Laura, az emlékév megszervezésére létrehozott alapítvány elnöke az MTI-nek pénteken elmondta: a beszélgetésen a két alkotó szellemiségét és a színésznő Márai Sándorral való kapcsolatát idézik fel.
    

Kiemelte: a beszélgetésen két humanista, felvilágosult gondolkodású, európai szellemű alkotóról lesz szó és Márai Sándor versei, novellái hangzanak el színművészek előadásában.
    

A rendezvényen Hűvösvölgyi Ildikó, Bács Ferenc és Lőte Attila színművész, valamint Győri Zoltán gitárművész lép fel. Mint Góg Laura elmondta, mindhárom színész játszott együtt Tolnay Klárival, a beszélgetésen a közös munka emlékeit is felidézik.
    

Az esemény szervezője elmondta: Tolnay Klári és Márai Sándor találkozásainak helyszíne 1945-ben a Múzeum Kávéház volt, ezért rendezik meg itt a beszélgetést, amelynek izgalmas hátteret ad kettejük kapcsolata.
    

Tolnay Klárihoz Márai Sándor versciklust és színdarabot is írt. A színésznőt romantikus barátság fűzte Márai Sándorhoz, az író 1945-ben hozzá írt Tíz vers (alcíme szerint Ismeretlen kínai költőtől Kr. u. a XX. századból) című szerelmes versgyűjteményét Tolnay Klári csak Márai Sándor halála után hozta nyilvánosságra.
    

A Tolnay-emlékévet szervező alapítvány, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata elnöksége és a Múzeum Kávéház szervezésében megvalósuló eseményre szombat délután 15 órára várják a közönséget.
    

A kétszeres Kossuth-díjas színművész születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban filmvetítéseket tartanak. Minden hónap utolsó csütörtökjén a színésznő filmjeit láthatja a közönség. Szeptember 25-én az Egy asszony elindul című alkotást vetítik, majd beszélgetésre várják a nézőket, a szintén 100 éve született Hegyi Barnabás operatőr lányának, Hegyi Barbara színésznőnek a részvételével. A Báron György filmesztéta vezette beszélgetésen Tóth János operatőr is részt vesz - mondta Góg Laura.
    

Tájékoztatása szerint a Tolnay-centenárium programjaként a Madách Színházban október 28-án, a Vígszínházban október 30-án nyílik kiállítás, emellett a Vígszínházban 30-án és 31-én színháztörténeti konferenciát is tartanak. Az emlékév részletes programja a www.tolnayklari.hu linken érhető el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 17. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 16. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 15. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 14. számáról

Más művészeti ágakról

art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés