bezár
 

art&design

2014. 10. 05.
Szabó Klára Petra kapta az idei Rudnay-ösztöndíjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó Klára Petra fiatal festőművész kapta az idei Rudnay-ösztöndíjat, a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia elismerését, melyet minden esztendőben a Vásárhelyi Őszi Tárlat alkalmából osztanak ki.

A hódmezővásárhelyi festő előbb reklámgrafikusi végzettséget szerzett, majd Sopronban formatervező szakon diplomázott. Az MTI-nek elmondta, már egyetemi évei alatt eldöntötte, hogy az alkalmazott művészet helyett a képzőművészetet választja. A festő szerint „könnyebb úgy alkotni, ha nem bírálják felül az ember munkáját”.

Főként sorozatként készülő alkotásai, naplószerűen, saját élményekből születnek. „Egyetlen képbe nagyon nehéz belesűríteni mondanivalómat” – árulta el.

A festőművész animációk és installációk mellett szinte csak akvarelleket készít. A gyors technikát már diákként megszerette, Sopron és Budapest között ingázott, a kisméretű képeket és az egyetlen apró dobozban elférő festékeket könnyen magával tudta vinni.

Szabó Klára Petra sokat utazik, és minden ország új inspirációval szolgál számára. Gyermekkori álma volt eljutni a Távol-Keletre, az elmúlt években járt Japánban és Dél-Koreában is, ahol jó szakmai kapcsolatokat alakított ki. Ennek is köszönhető, hogy idén egy dél-koreai művészeti fesztiválon saját kamarakiállítással mutatkozhatott be.

A festőművész elmondta, a keleti művészet komoly hatással volt képeire. Stílusának változása bírálatokat is kapott. Úgy fogalmazott azonban, hogy nem fog azért kevésbé színes képeket festeni, mert akadnak olyanok, akik nem nyitottak erre.

A Vásárhelyi Őszi Tárlaton kifejezetten a kiállításra festett alkotásokkal mutatkozik be, amelyek éppen csak elkészültek a leadási határidőre. A képeket az idei esős, felhős nyár inspirálta – mondta a művész.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Interjú Schmied Andival

Más művészeti ágakról

Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés