bezár
 

art&design

2014. 10. 20.
XLIX. Képíró-képolvasó hétvége a Mai Manó Házban
Architektúra workshop Molnár Zoltán fotográfus vezetésével, 2014. november 15-16.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Fotográfusok Háza XLIX. Képíró-képolvasó hétvégéjén – Molnár Zoltán fotográfus vezetésével – a kurzus résztvevői betekintést nyerhetnek az épületfényképezés rejtelmeibe. A kurzuson 10 fő vehet részt, 2014. november 8-án 22 óráig lehet jelentkezni.

A kétnapos elméleti és gyakorlati részt is tartalmazó workshopon lehetőség adódik az idén 120 éves épület fotózására műszaki- és középformátumú fényképezőgéppel is. A program során a résztvevők megismerkedhetnek az architektúra fotográfia képi sajátosságaival és annak alkalmazásával, de a hétvégén az expozícióról, a fénymérésről, a közép- és műszaki fényképezőgépek felépítéséről, az objektívekről, a gyújtótávolságról és a felvételi nyersanyagokról is szó esik majd. A program során a résztvevők az épület részletét, homlokzatát kiemelő fotografálást, az épület környezetét dekorációként felhasználó fényképezést és az épület által ébresztett érzelmek vizuális közvetítését sajátíthatják el. Molnár Zoltán a fekete-fehér negatív alapfokú labortechnika használatát is ismerteti, majd a workshop végén a gyakorlati feladatokat a résztvevőkkel közösen kiértékeli. 

Részvételi díj: 8.000.-Ft/fő, mely összegért a résztvevők megtekinthetik a Ház aktuális kiállításait és a workshop mindkét napján 10 % kedvezménnyel vásárolhatnak a Mai Manó Könyvesboltban.

Helyszín: Mai Manó Ház, Napfényműterem.

Résztvevők száma: maximum 10 fő.

Jelentkezési határidő: 2014. november 8., 22.00 óra.

Részletes információ a jelentkezés menetéről és feltételeiről, valamint a kurzusról a Mai Manó Ház blogján található.

Forrás a Mai Manó Ház blogja.

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kelemen Kinga kiállításának megnyitóbeszéde
art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés

Más művészeti ágakról

Interjú Horváth Florenciával és Karádi Gergővel a Valójában senki című zenés irodalmi est kapcsán
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés