bezár
 

art&design

2014. 10. 23.
Nyílt nap a Terror Házában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A rossz idő ellenére hosszú sorokban várakoztak az emberek csütörtök délután a budapesti Terror Háza Múzeum előtt, amely az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön ingyenesen látogatható.

A bejutni szándékozók már a délelőtt 10 órai nyitás előtt elkezdtek gyülekezni az épület előtt, így a látogatók száma az első néhány órában meghaladta kétezret; a sor egészen az Aradi utcáig ért - mondta el az MTI-nek az intézmény programigazgatója a helyszínen.
    

Tallai Gábor beszámolója szerint a nemzeti ünnepet megelőző héten több mint 1300 diák vehetett részt a Terror Háza rendhagyó történelemóráin.
    

Csütörtökön egész nap megtekinthető magyar és angol nyelven a múzeum Játsszunk nyugodtan című dokumentumfilmje, amely Puskás Ferenc életét mutatja be. Az alkotás fókuszában a legismertebb magyar futballista 1956-os szerepe áll: a Török Ferenc által rendezett film elsősorban azt kutatja, hogy miért kellett Puskásnak elhagynia Magyarországot.
    

A programigazgató hangsúlyozta, hogy 1956-ban Magyarország átlépte a világ közvéleményének ingerküszöbét: az akkori események végérvényesen megváltoztatták a korabeli szellemi közeget, így többé már a nyugati baloldali értelmiség sem gondolkodhatott úgy, mint előtte. A film 1956-ot mint a magyarság nagy, közös történetét mutatja be - emelte ki.
    

Állandó kiállításával a Terror Háza kísérletet tesz arra, hogy "visszaszerezze a történelmet" és bizonyítsa, hogy az nem elvont dolog, hanem emberek, családok történeteiből áll össze - fogalmazott. Mint hozzáfűzte, az állandó kiállítást végignézve a közönség megismeri 1956 előtörténetét, majd az addig nem tapasztalt kegyetlenségű megtorlás történelmét is.
    

Az Andrássy út 60. alatti épület történetében 1956 komoly cezúra volt, hiszen előtte a nyilasok, majd az Államvédelmi Hatóság használta székházként a palotát. A forradalom után a Kádár-rendszer igyekezett elfeledtetni az épület múltját és groteszk módon először ifjúsági klubot nyitott a korábban börtönként és kihallgatásra szolgáló pincékben, majd irodákat rendezett be a házban, a budapestiek azonban jól emlékeztek az ott elkövetett tettekre - idézte fel a programigazgató.
    

A múzeumban Egy orosz hazafi: Alekszandr Szolzsenyicin címmel jelenleg a nagy hatású ellenzéki orosz író életét felidéző időszaki kiállítással találkozhatnak a látogatók. Tallai Gábor elmondása szerint Szolzsenyicin jelentőségét bizonyítja a több mint egy éve megnyílt tárlat iránti nem szűnő érdeklődés.
    

A Terror Háza előtt Átlépni a szabadságba címmel a Páneurópai Piknik 25. évfordulója előtt tisztelgő kiállítás látható: a szabadtéri tárlat tablói a vasfüggöny lebontásában döntő jelentőségű, 1989-es eseményeket és az azokat alakító személyeket idézik fel.
    

A múzeum mellett csütörtökön ingyenesen látogatható a Parlament épülete is, amely előtt a déli órákban szintén hosszú sorok kígyóztak, az érdeklődőknek majdnem egy órát kellett várniuk a bejutásra.
    

A nemzeti ünnepen a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében és a Széna téren a történelmi eseményekre emlékező kiállítással, a Corvin Moziban és a Tabán Kinotékában, valamint a Műegyetemen 56-os témájú játékfilmek vetítésével várják a látogatókat. A Műegyetem rakparton 17 órától Hobo-koncert, valamint fényfestés lesz.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A gyász megélésének pillanatképei
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Beszélgetés a PRAE20 konferencián


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés