bezár
 

irodalom

2014. 11. 29.
Közös könyvesboltot nyitnak magyar és határon túli kiadók Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A modern népiség és az új realizmus könyvesboltja lesz a Magyar Napló Könyvesbolt, amely hétfőn nyílik meg Budapesten, a Józsefvárosi Galéria egyik helyiségében több kiadó összefogásának eredményeképp.

Oláh János, a Magyar Napló Kiadó vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az árusítóhely öt hazai és több határon túli kiadó összefogásával jött létre. A Magyar Napló mellett a Széphalom Könyvműhely, az Orpheusz Kiadó, az Antológia Kiadó, a Kortárs Kiadó, valamint a Kriterion Kiadó vesz részt jelenleg az együttműködésben.

prae.hu

A író, kiadóvezető szerint a könyvesbolt a minőségi irodalom helyszíne lesz, ahol a modern népiséget és az új realizmust képviselő kiadók kiadványait lehet majd megvásárolni, azokat a köteteket, amelyek a hagyományos könyvterjesztésben kevés figyelmet kapnak.
 

Hozzátette: a boltban valamennyi határon túli magyarlakta régió is helyet kap majd egy-egy kiadó révén.

Oláh János úgy becsülte, hogy amennyiben valamennyi megállapodást sikerül valóra váltaniuk, akkor mintegy 5-10 ezer cím lesz megtalálható a boltban. Az újdonságok mellett a kiadók régebbi kiadású, de fontos köteteit is árusítják majd.

A Magyar Napló Könyvesbolt egy karácsonyi esttel nyílik meg hétfőn, amelyen a kiadók vezetői mellett Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Jókai Anna Kossuth-díjas író és Szakály Sándor történész is jelen lesz.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Hogyan lesz a műfordítóból könyvkiadó? című kerekasztal-beszélgetésről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 16. számáról
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál második napjáról

Más művészeti ágakról

Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
Olivier Assayas: A Kreml mágusa
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés